2011. február 28., hétfő

10. Michael a tekintélyes

Nick hazáig vezetve gondolkozott azon, mégis miként tudathatná úgy Michaellel az egészet, hogy megússza baj nélkül. Sajnálatos módon már részese volt több hulla eltűntetésének amiket maga a villa ura hagyott maga után. Nem akart hasonló sorsra, valamint darabjaiban lapátra illetve zsákba kerülni. Hiába minden erőlködése, nem volt képes zöld ágra vergődni végül. Így lesz ami lesz alapon, és Elina bizonyosságában bízva az egyenes utat választotta. Emberként sem volt nagy cselszövő, és amióta vámpír sem tanulta ki ezt a fajta képességet. Viszont most először sajnálta kicsit. Michael gondterhelten ült az irodájában, mikor Nick bekopogott.
- Gondja van a vendégünknek? –nézett az érkezőre a ház ura.
- Nem.
- Akkor minek köszönhetem a látogatásodat Niko?!
- Kérlek mester, ne hívj a hajdani emberi nevemen.
- Még mindig várok. –érintette össze ujjbegyeit az íróasztal fölött.
- Igen. Az emberlányokról lenne szó.
- Ha te is igényt tartasz egyre, ne is folytasd.
- Nem. Információm van róla, hogy bajt hozhatnak a fejedre mester. –Michael némán hellyel kínálta az eddig ácsorgó Nicket.
- Folytasd. –a nyugodtság hűvös légköre lengte be a szobát. Nick hátán futkosott a hideg.
- Szóval. A lányok nem idevalósiak. És az újak elkövettek egy zűrös hibát azzal, hogy nem tűntették el a szálakat.
- Ezt könnyedén ki lehet küszöbölni az eltűntetésükkel.
- Igen, én is ezt gondoltam. Viszont Elina…
- Elina?! –tűnt el egy pillanat erejéig semlegessége. –Mi köze a kicsi lánynak mindehhez? –vette vissza maszkját a vámpírúr.
- Ő adta az információt. Hogy a lányok a program résztvevőiként jöttek, és keresik őket.
- Milyen informált. –mosolyodott el.
- Azt kérte mondjam meg, hogy van egy terve.
- És beavatott ebbe a tervbe? –dőlt hátra székében.
- Meg fogja szöktetni a lányokat, hogy ne okozzon neked problémát Conrádnál.
- Megszöktetni? –nevette el magát, ám a nevetése félelmetes volt, mintsem szórakoztató. Nick kissé összébb húzta magát. –Először is utána kell járnunk az információ helyességének.
- Má… Mármint most? –lepődött meg Nick.
- Igen. Ha jól tudom a lányok a keleti szárnyban vannak elhelyezve. –állt fel és igazította meg öltönyét. Makulátlan, mint mindig.
- Igen. Jane van ma melléjük osztva.
- Pompás, akkor lássunk is neki. –Nick azonnal felpattant, majd miután előre engedte urát, kiskutyaként követte. Jane épp akkor jött ki a lányok szobájából, mikor a két férfi odaért.
- Micsoda meglepetés. –mosolygott, mert azt hitte imádott mestere őt keresi.
- A lányok, milyen állapotban vannak?! –pillantott egy másodpercre Michael az ajtóra. Ez Janet láthatólag rosszul érintette.
- Megkapták a vacsorájukat és azt hiszik, hogy egy különleges szállodában vannak. –mondta unottan a vámpírnő. Michael szó nélkül hagyta ott a férfit és elsőszámú asszonyát. A szobában a lányok épp a kikönyörgött új ruhákat próbálták visszafogott sikongatások és örömujjongások közepette. Először fel sem tűnt nekik a férfi jelenléte, míg meg nem szólította őket hazájuk nyelvén.
- Jó estét kisasszonyok! –kezdett bele udvariasan. A lányok meglepetten pillantottak egymásra, majd üdvözölték a férfit. Missi volt a legmagabiztosabb, így ő vette fel a társalgás fonalát az idegennel.
- Mi járatban van a szobánkban? –kérdezte alig érezhető akcentussal angolra váltva. Michaelből egy halvány mosolyt csalt ki ez a fajta magabiztosság.
- Üdvözölni szeretnélek titeket a házban. Michael vagyok, a ház ura. –biccentett, mire a lányok először egymásra néztek, majd Missitől várták a folytatást.
- Köszönjük a lehetőséget és a kitüntetett figyelmet! –mosolygott a lány, miközben csak a vámpír hallotta gyorsuló szívük ütemes táncát. A szoba megtelt hatalmával és a vendégek ebből semmit az ég világon nem éreztek. Csak a csodálatos és udvarias férfit látták és érezték a vonzalmat amit ébresztett bennük.
- Remélem mindennel meg vagytok elégedve. Már azért is, hogy jó élményeket adjatok át Elinának.
- Kinek? –kérdezte olvadozva Missi. Michael közelebb lépett hozzájuk, mire a kissé kába lányok szép sorjában lehuppantak az ágyra.
- Áruld el kérlek, hol sikerült megnyernetek a kitüntetést?!
- A Csillagfény klubban odajött hozzánk pár pasi akik azt mondták, hogy ha jobb bulira vágyunk, akkor jöjjünk el onnan. Aztán elmentünk egy helyre, ahol sorsoláson vettünk részt, és nyertünk. –mosolygott az összes lány.
- Értem. Akkor, nem is zavarlak titeket tovább. Élvezzétek a megszerzett pihentetést, és ne aggódjatok, a társaitokkal együtt hazajuttok majd. –hagyta magára a lánycsapatot a vámpírúr. Miután az ajtó becsukódott mögötte a lányok sikoltozva ecsetelték, hogy milyen jó pasi is ő.
- Valami baj van? –kérdezte Jane aki még mindig nem tudott semmit az egészről.
- A lányok itt maradnak, míg Nick nem jön majd értük. Senki sem nyúlhat hozzájuk! –nézett komolyan Michael a nőre, majd válasz nélkül magára hagyta. Nick követte mesterét az épület másik szárnyába ahol épp a beszerzők tartottak megbeszélést és egyeztetést. A terembe lépő Michael jelenléte megtörte a beszélgetések zaját és mindenki meglepetten nézett a ház urára, aki csak ritka alkalmakkor jelenik meg. Páran kissé izgatottá váltak, mint ilyenkor mindig, mert valami jó kis feladatot reméltek a férfi megjelenéséből.
- Minek köszönhetjük a jelenléted, mesterem?! –szólította meg az egyik igazi gyermeke köszöntő meghajlást követve Michaelt.
- Pelt testvérekért jöttem. –mondta a ház ura vészjósló hűvösséggel. A két fiatal vámpír egyszerre pattant fel az annyira áhított jutalmuk reményében. Michael szó nélkül kisétált a szobából, Nick pedig jelezte a testvéreknek, hogy kövessék.
Ritkaság, hogy hajdan volt testvérpár mindkét tagja vámpírként folytassa a létezését, de ezt a tényt leszámítva átlagosak voltak. A vámpírságuk jelentette az egyetlen különlegességet és ezt átváltozásuk óta ki is használták rendesen. Ám erre csak az Elinától szerzett információ nyomán ébredt rá Michael. Emiatt pedig valahol mélyen magában bosszankodott is. A vámpírúr vezette négy fős csapat egyenesen a garázsok közelében levő lezárt részre ment. Nicket és pár „szerencsésebb” társát leszámítva nem nagyon ismerték a ház lakói ezeket a termeket és folyosókat. Csendben, sőt gyilkos némaságban haladtak a középkori díszletnek ható falak között, míg végül elértek egy duplaszárnyú robosztus ajtóig. Két oldalán fáklyára emlékeztető lámpák világították be a teret. A modern berendezésű ház után túlságosan is nagy változást jelentett mindenkinek. Michael könnyedén tárta ki a széles ajtószárnyakat, bár a várt nyikorgó hang elmaradt. A horror imádó Daniel felsóhajtott. Fred, az öccse csak vigyorgott az egészen.
- Menjetek. –nyögte Nick, aki nagyon nem élvezte az itt töltött idő egyetlen percét sem. A tornacsarnok méretű teremben nappali világosság uralkodott, pedig egyetlen ablak sem nyílt a felszínre. A levegő nem volt sem áporodott, sem föld illatú. Határozottan csak a hatás volt középkori, a felszereltség nem. Michael az emelvényen állt, míg a kettő előtte, Nick pedig oldalt.
- Mi ez a hely Mester? –kérdezte Fred, míg Daniel nézelődött.
- Valami pöpec díszlet! –vigyorgott végül az idősebb Pelt.
- Ki a teremtőtök, vagy az itt kirendelt vezetőtök? –fúrta gyilkos tekintetét a vámpírúr a két újonc szívébe. A terem hátborzongató visszhangot vert, bár egy vámpír sem rettent meg.
- A mesterünk Moris, teremtőnk kilétét nem ismerjük. –válaszolt gépiesen Fred.
- Ő mondta nektek, hogy menjetek vadászni?
- Nem. –válaszolt Daniel. –Önként mentünk, hogy bizonyítsunk neked Mester.
- Nem próbált megállítani titeket. –inkább kijelentés volt, mintsem kérdés, de mégis mindkettő bólintott.
- Mester, Moris aznap nem volt…
- Nem érdekel! –utasította csendre Nicket.
- Mi ez az egész? –kérdezte értetlenül Daniel, mikor végre megérezte a probléma mindent átitató bűzét, és még valamit. Baj, nagyon nagy baj.
- Tudatlanul veszélybe sodortátok az egész fészket.
- De mi csak…
- Moris a legnagyobb bűnös, amiért nem okított titeket rendesen.
- Nem! Mester, csak minket büntess! –könyörgött Fred.
- Büntetésetek a szemfogaitok kitépése. Nick, hívd le a harmadikat.
- Igen is mester. –indult az ajtó felé.
- Majd Kai lehozza, míg végrehajtod a büntetést ezen a kettőn.
- I… igen. –vette elő telefonját és adta tovább az utasítást. Majd a szoba jobb oldalán levő szekrényekhez lépett. Orvosi műszerekhez hasonlatos eszközöket kezdett el kiszedegetni a fiókokból.
- De mi csak jót akartunk! –kiáltott fel Daniel.
- Az eredmény a fontos, nem pedig az indíttatás. –mondta ellenkezést nem tűrően Michael.
- Bezzeg a kurvádat nem zaboláztad meg! –üvöltött Fred félelemtől reszketve, majd az ajtó felé rohant. Nick kezében a szerszámokkal fogta le, miután sikeresen elkapta.
- Fred! –kiáltott fel Daniel, ahogy a fivérét nézte hirtelen mellette termett Michael és Nick kezéből kivéve az adamantium pecket először kitépte Fred szemfogait, majd a következő mozdulattal beütötte a fémeket. A vér illata még be sem töltötte a levegőt, mikor fénylő cseppek csillogása pettyezte a követ és Michael ruháját. Fred felüvöltött fájdalmában, kiáltását állkapcsa reccsenése kísérte. Először térdre rogyott, majd eldőlt akár egy zsák homok. Tompa puffanással heveredett a földre. Ajkai közül saját vére szivárgott, apró vörös buborékokkal, valamint szörcsögő hanggal jelezte fájdalmas légzése szaporaságát. Daniel kővé dermedve meredt fivérére. Menekülni akart, de képtelen volt egyetlen izmát is mozdítani. Összekoccanó fogai elárulták, hogy még élénken létező emberi oldala halálos félelmében reszket.
- Nem kellett volna ezt tennie. –lépett Nick Daniel elé. A fiú üveges tekintettel nézett rá, nem is értette, vajon Nick kihez is beszélt.
Michael a földön heverő Fred mellé ejtette kitépett fogait, majd megtörölte véres kezét. Nick előhúzta korábban zsebébe csúsztatott fogót.
- Fájni fog? –kérdezte elveszetten Daniel.
- Igen, de nem annyira, mint Frednek. –Daniel önként kitátotta a száját, de ajkai remegtek. Nick egy pillanatnyi felkészülés után megtette ami a feladata volt. A fiú eltorzult arccal és fájdalmas nyöszörgéssel borult térdre. Tenyerével próbálta megfékezni a szájából ömlő vért. Daniel jobban járt fivérénél, mert ő nem kapott fém pecket. Gyorsabban visszaszerzi régi helyzetét, mint Fred. Neki több hónapba fog telni, mire visszanő a szemfoga. Addig pedig társaitól függ majd a helyzete. Michael közben letörölte cipőjéről a vért és épp a zakóját vizsgálta amikor nyílt az ajtó. Moris elfehéredve lépdelt be Kai unszolására aki ismételten meghajlással köszöntötte teremtőjét.
- Mester, miben állhatok még a rendelkezésedre? –megannyi év után is rajongva várta az utasításokat.
- Michael mi ez az egész? –csattant fel két védencét megpillantva Moris, de a ház urának tekintete láttán elhallgatott.
- Rád volt bízva ez a két szerencsétlen kölyök!
- Mit tettél velük? –villantak fel az ő szemei is.
- Magad miatt aggódj inkább! Kai, Nick. –fordult el. –Leláncolva zárjátok el. 1 év. magány.
- De mester… –próbált ellenkezni Nick.
- Igen. –fogadta el feladatát Kai. Michael kivonult a teremből, Moris pedig úgy döntött nem adja ingyen a bőrét. Rátámadt Nickre akit sikeresen meg is sebesített, de Kai az újabb csapása előtt a karjánál fogva falhoz vágta. Nick nem törődve szétrepedt ruhájával lefogta a vámpírt, míg Kai előbb kitépte a fogait, majd ő is megkapta a fém pecket. Moris nem üvöltött fel, de folyamatosan morgott akár egy fenyegetőző kutya. Tapinthatóvá vált a feszültség a teremben, végtére is Moris szintén az idősebb vámpírok közül való, és eddig tisztelet övezte. Nick valahol túlzásnak érezte ezt az egészet. Nem mutatta ki, de bántotta, hogy tudatlanul is ő okozta ezt. „Ha nemet mondott volna Elinának…” gondolkodott el, mialatt leláncolták a Morist. Kai nem szólt egy szót sem, csak tette a dolgát mint mindig. Sokan túl büszkének vélik viselkedését, amiért nem beszélget akárkivel. Pedig csak egyszerűen magányos farkas típus aki megfogadta halála előtt, hogy örökké kiszolgálja majd mesterét, az kérjen bármit. Miután a tehetetlené vált a test, átvitték a másik terembe ahol Nick felnyitotta az egyik beton verem fedelét és belefektették Morist. Rázárták a fedelet, és Kai ráírta a fedélre a dátumot, valamint a büntetési időt.
- Vidd fel a másik kettőt, én majd feltakarítok. –mondta Kai, Nick pedig nem ellenkezett egy pillanatig sem. Örült, hogy megszabadulhat a helyről, ráadásul az események hatására nagy mennyiségű vért akart. Daniel viszonylag jól volt, de fivére még mindig a földön hevert. Először talpra segítette Danielt aki meg bírta tartani magát, így könnyebben oldotta meg a feladatot. Egyszerre ki tudta vinni a két fiút. Lassan botladozva haladtak, míg fel nem értek a házba ahol már várt rájuk pár ember akik elvitték a két fiút. Nick egyből kedvenc véradójához sietett és minden előzetes nélkül vámpírcsókjával illette a meglepett lányt. Ha még tovább maradt volna lent vérszomja végzett volna a lánnyal, de így még időben le tudott állni. Mivel a házban rettentően figyelnek a donorokra, így a lány is egyből megkapta a szükséges vérátömlesztést.. Nick meggyőződött a lány állapotáról, csak ezután hagyta magára. Az itt lakó vámpírok óvták donoraikat, szinte már-már ragaszkodtak hozzájuk. Nick alig haladt valamit, mikor a folyosón ismételten belebotlott az őt kereső Kaiba aki Michael üzenetét vitte.
- Innentől a te gondjaidra vannak bízva a lányok egészen addig, míg a társaikkal együtt haza nem térnek.

Miután Michael elhagyta a pincét visszatért az irodájába. Ám nem hagyta nyugodni a tudat, hogy ki a felelőse és informátora az egész történetnek. Megszabadult véres ruháitól, majd patyolat tisztán hívatta Janet, hogy beavassa bizonyos fokig a történetbe. Janenek feltűnt, hogy a férfi átöltözött, de csendben végighallgatta a mondandóját. Egészen addig, míg ki nem derült az informátor kiléte.
- Miért hiszel annak az ostoba libának?! –csattant fel mérgesen.
- Mert fontos, hogy a közelemben legyen. –titokzatoskodott Michael.
- Bárkit megkaphatnál, nála sokkal jobbak is örülnének, ha hozzád tartozhatnának. –sértett büszkeségét nem tudta palástolni. Michael lassan és elgondolkodva lépdelt a nőig, majd állát megtámasztva tekintetük találkozott.
- Pontosan ezért. Ő nem bárki, és különb megannyi más asszonynál, egyet kivéve. –csókolta meg Jane dühtől vöröslő ajkait.
- Lehetnél többször ilyen. –sóhajtotta Jane megfeledkezve mindenről.
- Tudtommal a vámpírok nem felejtenek.
- Ez így van. Viszont a nők igénylik a feléjük áradó figyelmességet.
- Keveset vagyunk így. –karolta át a nő derekát. Ajkai lágy mosolyra húzódtak, már-már emberi érzelmek tükröződtek az arcán.
- Ritkán talállak ilyen hangulatban. Főleg, mióta ekkora problémák vannak.
- Féltékeny vagy arra a gyermekre, pedig felesleges. –mondta Michael, mire Jane elkapta a fejét, hogy tekintete ne árulhassa el még inkább. A férfi lágyan visszafordította állát kissé megtámasztva és mélyen a szemébe nézett.
- Bántott ahogyan viszonyulsz hozzá. –kerülte a közvetlen szemkontaktust Jane.
- Feleslegesen! –ismételte meg a férfi.
Kopogás szakította félbe a beszélgetésüket. Kis szünet után Kai lépett be az ajtón.
- Mester. Végrehajtottuk a parancsot.
- Köszönöm Kai. –bólintott, mire a gyermek mélyen meghajolt. –Kérlek mond meg Nicknek, hogy ettől a perctől az ő feladata és felelősége óvni a lányokat, míg társaikkal együtt vissza nem térnek országukba. –Kai bólintott, majd elhagyta a szobát.
- Nem akarod, hogy kijusson a lányhoz.
- Pontosan. Nyitott könyv vagyok a számodra. –villantak fel szemfogai széles mosolyától.
- Ha az lennél, egyszerűbb lenne, mikor másokkal foglalatoskodsz. –fogta össze a haját, majd felajánlotta vérét amit a férfi el is fogadott.

Később, miután Michael ismételten magára maradt elgondolkodva meredt a távolba. Aztán pár telefonhívást követve elhagyta a villát. Halkan doromboló motorú autójával szelte át a várost. A felkelő nap fénye nehezen, de átjutott a sötétített ablakokon amikor Michael bekanyarodott a szálló parkolójába. Reggeli álmosságban furcsa hatást keltett az elegáns, kipihentnek tűnő vámpír. A recepciós hölgy tompult érzékeire alig kellett hatást gyakorolnia a férfinak és máris mindent tudott Elina, Iván és Roy tartózkodási helyéről. Az edző közbenjárására a hármas együtt és lejjebb kaptak helyet. Perceken belül már a szoba ajtaján kopogtatott. Választ nem várva nyitott be. A sötét szobában egyből szemben találta magát egy kék szempárral. Mintha csak rá várt volna Elina, felöltözve ült az ágyon. Mellette halkan szuszogva aludt a két fiú az összetolt ágyakon.
- Micsoda meglepetés. Csak nem rám vártál? –Elina bólintott válasz gyanánt.
- A lányok? –tette fel kérdését egy pillanatnyi csend után.
- Sértetlenek. –Elina felállt az ágyról és látható sebességgel szelte át a szobát.
- El kellene engedned őket.
- Semmit sem kell tennem.
- Michael! –hangja érdekesen csengett.
- Fel fogod ébreszteni a kis ember kedvenceidet. Akkor pedig könnyedén bajuk is eshet. –villantak fel szemei a sötétben.
- Akkor megöllek! –árulta el magát a lány.
- Te engem?! –suhant el mellette az ágyakig, és mire Elina reagált már túl közel hajolt az alvó Ivánhoz. Elkapta a karját és elrántotta a férfit, de addigra már késő volt. Megjegyezte a fiú illatát és szinte csillogó szemmel pillantott ismételten a lányra.
- Te az enyém vagy! –kapta el nyakánál fogva és egy könnyed taszítással mindketten kicsapódtak a nyitott ajtón. Egyenesen a falnak ahol Michael a magasban tartotta a szabadulni próbáló Elinát. A lány gyilkos pillantást lövelt felé,de a férfi ajkai széles mosolyra húzódtak.
- Soha. –nyögte mikor egy pillanatra csökkent a fojtás ereje.
- Érzem ahogy lángol a véred. –Michael közelebb hajolva szagolgatta a lányt, akit –ha lehetséges lett volna- kirázott a hideg. A vámpír minden kegyesség nélkül harapott áldozata vállába, mire az fájdalmasan felsikoltott. A férfi mámorban úszott a megkaparintott vér hatására, nem törődött semmivel az égvilágon. Egyedül pár villanás zavarta meg percekkel később. Iván állt az ajtóban és fényképezte őket. Elina elsápadt a vérveszteségtől és attól, hogy megpillantotta a fiút.
- És most megoldom a problémánkat a halandóddal. –búgta gyengéden a lány bőrébe, majd eleresztette, ő pedig összeroskadt a földön.
- Mielőtt bármit is tenne feljuttatom a világhálóra a fotókat! –emelte fel Iván a telefont.
- Fiam-fiam-fiam… És vajon kire lenne ez hatással? Senki nem tudja, hogy létezünk.
- Ám a bedrogozott milliomosra aki vámpírnak képeli magát és külföldi lányokra támad, már jobban kap a sajtó! Tudom ki maga, és azt is, hogy sokat veszthet az emberek szemében. –Michael egész testében megfeszült egy rövid pillanatra, majd visszafordult Elinához.
- Ne felejtsd el, hogy hol a helyed! –simította meg a lány arcát.
- Tudja jól. Épp ezért is fog hazatérni velem! –válaszolt Iván, mire Michael felmordult, de mégis magára hagyta a párost. Iván egyből a lányhoz sietett aki próbált menekülni, elhúzódni tőle.
- Ne! Menj innen! –susogta reszkető ajkaival, de Iván nem tett eleget a kérésnek.
- Elina. –nyúlt feléje megtelve aggodalommal.
- Ne! –nyögött fel a lány.
- Vér kell? –a válasz egy néma bólintásban merült ki. Iván átölelte a karjaiban még inkább remegő lányt. –Csak ne túl fájdalmasan kérlek! –nyelt egyet a fiú, majd magához húzta a vámpírt. Az előzetes lágy csók hatására Iván vére erőteljesebben áramlott azon a részen ahol Elina harapásával felsértette a bőrt. Így viszonylag fájdalommentesen zajlott le a létfontosságú véradás. Aztán percekig ültek ott a földön, mire annyira összeszedték magukat, hogy Elina már erőteljesebben bírt megszólalni.
- Ostoba vagy.
- Szívesen. –simította végig a friss nyomokat a fiú.
- Köszönöm, de akkor is nagy butaság volt.
- De sikerült!
- Meg is ölhetett volna.
- Ahogyan téged is.
- Iván. Én halott vagyok, nem számított volna.
- Ez oltári nagy baromság! –nézett rosszallóan a fiú. –Többé ne is halljam ezt, megértetted?!
- Azt hiszem.
- Helyes. Most pedig bemegyünk és alszunk egy nagyot. –segítette fel a lányt, majd kótyagosan bár, de bejutottak a szobába és be is zárták az ajtót.

Nincsenek megjegyzések: