Egész komoly túra kerekedett ebből a kis kiruccanásból. Ahhoz képest, hogy mennyi farkast hallottam és láttam az egyik álmomban, egész élő környezetben haladtunk. Madarak csicseregtek. A bokrok alatt nyulak és apró vadak zörrentek meg, de még rohanó, vagy épp legelésző nagyvadak is akadtak szép számmal. Háborítatlan vadon, de mit keresek én itt?!
Végül a fák ritkulni kezdtek és kiszúrtam egy hatalmas építményt ami felé haladtunk.
-Nem is tudtam róla, hogy itt kastély is van. -mondtam hangosan, de nem érkezett válasz.
A falak súlyos szürke kövekből épültek századokkal korábban. Mára már nagy részét indák és borostyán nőtt be. Igazi ősi és szellemjárta kastélynak tűnt kívülről. A mai modern világban jövedelmező üzlet lenne megnyitni a világ előtt. Hihetetlen, hogy titokban maradt. Bár az a lény is hihetetlen akit a falak és a mélység rejteget.
Elővettem a telefonom és meg is lett a válasz. Nuku térerő. Ha itt raboskodik valaki az ég sem talál rá. Ez a párhuzam önkéntelen is a doktor felé terelte a gondolataimat. Vajon itt volt mindvégig és ezért nem találhattam rá?! De mi értelme volt szétszakítani minket, ha egyszer így is úgy is ide kellett keverednem.
Talán nem is itt volt. Talán ez a hely csak a találkozó miatt került képbe és közben egészen máshol van az igazi székhelye. Okkal nem bukkantak rá sem a vámpírok sem a vadászok eddig.
Valahol a távolban megdörrent az ég. Szuper!
A végén még itt ragadok és tényleg megkísért minden ami élő és ami holt.
Végre elértük a fal tövébe, de sehol a fogadó bizottság. A farkas megállt, hátra fordult és csak bámult rám.
- Most mi van?! -meredtem én is rá. Két kisebb társa jelent meg, körbe szaglászták egymást és végül mindhárman távoztak. A fal tetejét méregettem, hátha meglátom a vár kapitányát, de sehol egy teremtett lélek. Sóhajtva indultam neki, hogy körbejárva keressek egy bejáratot ami nincs zárva.
Az első próbálkozás egy aprócska fa ajtó volt, látványosan elhagyatottan és nyithatatlanul simult a falba. Tovább haladva végül meglett a főbejárat. A rácsos kapu fel volt húzva és a két szárnyú fa kapu ki volt tárva. Talán sosem zárták.
Súlyos csend és sivár üresség fogadott a belső udvaron. Egészen hervasztóan hatott rám. Szinte hiányzott az őrség, a nyüzsgő népesség akik egykoron lakhatták ezt a helyet. Apránként mindent visszafoglalt a természet. Tetszett is, meg nem is. Bármennyire is szép, valahogy végtelenül magányos volt minden, bármerre is néztem.
- Nuada... Doktor... merre vagytok... -sóhajtottam és benyitottam a fő épület ajtaján is.
A fákják lobogó lángja, az olaj illata és lépteim tompa kopogása visszhangot vert az ódon falak között.
- Lehet én is inkább a föld alá menekülnék innen. -néztem a vaskos drapériákat, a porlepte szőnyeget ami a terem közepén futott végig.
- Télen sokkal kellemesebb odalent a melegben, az egyszer biztos. -szólalt meg a hang, végre nem csupán a fejemben.
Ott állt ő pár lépcsőfokkal feljebb, lénye szinte betöltötte a teret. Aranyozott mintás, vörös, hosszú kabátszerűségben ing nélkül, és a megszokott fekete zsinóros nadrágjában, sápatagon és holló feketén. Hiányzott a hosszabb haj amivel álmaimban kísért. Ezen a felismerésen mosolyognom kellett. Határozottan sodródom az őrület felé.
- Találkozhattunk volna ott ahol legutóbb. Kocsival gyorsabb lettem volna.
- Azt akartam lásd ezt a helyet egészében.
- Szóval akkor most kapok egy tárlatvezetést?! Ez volt az a sürgős dolog?! Mi lesz a halott vámpírral?
-Benjen elment már érte. -fordult sarkon és elindult arra amerről jött. Egy dühös fújtatással követtem. Folyosókon át, termek mellett el, lépcsőkön lefelé. Az egész helyben volt valami különös fordított érzet ahogyan haladtunk a hegy belseje felé. A kő meleg volt és valahonnan fény is szűrődött be. Egészen szürreális volt az egész. Elakadt a szavam, csak a lépteinket ismételték végtelenítve és felhangosítva a falak.
-Szóval mi a terv?! -kérdeztem meg végül, mert hiába bűvöltem Nuada tarkóját nem szólalt meg magától.
-Pontosan mivel kapcsolatban? -végre beértünk egy nagy terembe és megállt.
-Halott vámpír, vadászok, élőbb vámpírok, puccs, a fivéred és úgy nagyjából az egész szarkupac kapcsán.
- Ha itt lesz a test Benjen megfejti, hogy mi volt az a különös illat amit éreztél. -fordult szembe velem.
- Te is érezted. -bólintás. -Hogyan?!
- Kezdem kissé unni, hogy folyton ismételgetnem kell magam.
- Szóval mindenre az a válasz, hogy a tiéd lettem és akkor kedvedre császkálsz a fejemben, érzed amit én is. Esetleg ha táplálkozom az is eljut hozzád?! Vagy épp, ha... -nem mondtam ki, hogy ha szeretkezem, mert kezdtem ráébredni, hogy miért is nem vonz egy pár napja Iván jelenléte az ágyban.
- Ha nagyon rá lennék szorulva elvenném az erőd amiért többet kellene táplálkoznod, de egy szimpla harapás nekem nem lenne elég.
- Persze - persze. Végülis éreztem a leheleteden, hogy vámpírvér táplál mezei emberek helyett. Csupán azt nem értem, hol vannak a vámpírok?! Mi a fészkes fenét keresünk itt ketten, mikor a világ készül eléd járulni a fejedet követelve?!
- Nem csak értem jönnek. A gyermek nagyobb veszélyben van, hisz védtelen.
- Róla nem tud senki. -morrantam rá. Nem tetszett, hogy szóba hozta, pedig korábban még úgy éreztem el kell hoznom ide. Talán bennem is tombolnak még a hormonok?!
- Ennyire nem lehetsz naív. -lépett a kandalló elé, nekem háttal, így semmit nem tudtam leolvasni róla.
-Jó, tegyük fel, hogy tudnak róla. De ahogy mondtad, egy védtelen gyermek. Senkire sincs veszéllyel. -mondtam, de nem hittem el én sem. Ha tudnak róla hatalmas veszélyben van és védtelen. Elnevette magát. Visszhangot vert az üres teremben. Hátborzongató érzés volt ahogy berezonált a gerincem a puszta hangjától.
- Az emberek komoly fegyverrel álltak elő. -lépett a terembe a doktor amikor a nevetés elhalkult és beállt egy pillanatnyi csend. Nuadához ment és egy üvegcsét adott át neki.
- És a test?! -kérdeztem a nyilvánvalóan hiányzó részletre. Nuada elvette az üvegcsét és megszaglázta. Vicsorogva felmordult.
- Ezt egyedül sosem lettek volna képesek elkészíteni. -határozott mozdulattal a lángok közé hajította.
- Ezek szerint megszerezték valahogyan a másik könyvet.
- Könyvet?! Milyen könyvet? - indultam közelebb, de a két férfi mit sem törődve velem hosszas néma szemezésre váltott. Biztos voltam benne, hogy a doktor fejében folyik a csevegés és ez nagyon felhúzott.
-Hé, seggfejek! Minek hívtatok ide, ha most levegőnek néztek?! Nem úgy volt, hogy egy csapatban játszunk?! -csattantam fel, mire mintha csupán most vettek volna észre, felém fordultak.
- Elina... -a doktor egyenesen a szemembe nézett. Pillantása a régi boldog időket idézte amikor rajongtam érte. De elhagyott, aztán pedig kést szorított a torkomhoz, majd ismét lelépett. Erre gondolva megfeszültem. Érzékelte, mert elkapta a tekintetét rólam és a mesterünkre koncentrált ismét. Nuada mosolya félelmetes volt ebben a pillanatban.
- Mi ilyen végtelenül vicces?! -sóhajtottam, mert biztos voltam benne, hogy ugyan úgy folytatják a csevegést, hiába érzékelnek.
- Mennyit mondtál neki?! -kérdezte ő.
- Semmit. Gondoltam ezt a kegyet meghagyom a számodra. Ha már a legutóbb úgy is játszadoztál vele. Hátha a kicsi lány viszonozni akarja a kedvességed. -ezzel sarkon fordult és nemes egyszerűséggel otthagyott minket. Piszok disznó! Kimegy a teremből, de tuti, hogy pásztázza az agyunkat. Vagy legalábbis az enyémet. - Meghagyom ezt a kis időt kettőtöknek! -szólt még vissza.
- Mégis hova a jó büdös... sorozata van, vagy mi?! -puffogtam. Nem értettem, hogy miért hívott ide, ha nem mond semmit és most csak úgy itt hagy vele. Vele, akinek a tekintete annyi mindent ígér amiért régen bármit megadtam volna. De a múlt elmúlt.
- Noahoz megy. -pillantott az ajtóhoz ahol a forrás távozott.
- Noah?! A halott vámpír? - bólintás. -Az ő teremtménye volt?!
- Nem egészen. De ha képes kedvelni bárkit is akkor Noah az egyik kedvence volt.
- Hát ezért volt annyira oda azért, hogy átadhatta az infót a halála előtt.
- Hű volt a végtelenségig és megbízható.
- És most halott... Igazán... Végérvényesen... -néztem a lángok táncát. - Mit ér a hűség, ha végül csak elhagy az aki a világot jelentette... -bukott ki belőlem.
- Elina... -nyúlt felém, de keze az arcomtól alig pár centire megállt a levegőben, majd ökölbe szorultak ujjai és leengedte a kezét.
- Nem várom, hogy megmagyarázd, vagy kitalálj egy mesét, hogy mennyire fontos voltam. Csupán egy feladatot jelentettem és lássanak csodát, hát itt vagyok. Hívtak és én jöttem, bár őszintén szólva nem értem mit keresek itt.
- Gyermeked született... -bumm a közepébe.
- Merion a lányom. Ha terveztek vele valamit az ég és a pokol óvjon kettőtöket, mert nem érdekel kin kell átvágnom magam, hogy megvédjem őt!
- Egy a célunk. Nem eshet baja, ahogy neked sem és persze neki sem.
- És ezt mégis miként akarjátok kivitelezni amikor két fronton és készülődik a háború?!
- Három, de ez részlet kérdés... -mosolyodott el, mire az égbe szaladt a szemöldököm.
- Három?!
- Hogy nevezitek őt?! Forrás?!
- Igen.
- Találó. És mint olyan kissé téves, de mégsem.
- He?! -ennyire futotta.
- Ő a forrás, de a vámpírok seregét nem ő maga teremtette. A vérvonala, a vérvonalunk egész kurta.
- Tehát van egy másik... -gondolkodtam el. - Ugye nem?!
- Hollófekete haj, fehér bőr, szerelmes szív. -mosolygott a doktor rám. - Bár ez a leírás rád is stimmelne, de van egy ősibb asszony.
- A nő akibe a fiatal fiú szerelmes. - bólintás. - Mi ment félre, hogy a világot ellepte a mifélénk?!
- Az amit neked megadott az élet.
- Gyereket akart és teremtett magának.
- Újra és újra... csecsemőtől az aggastyánig. Akit nem falt fel azt átváltoztatta.
- Csecsemő?! -nyelnem kellett egyet. A gyerek vámpír kérdés is borzalmas gondolat, de csecsemő... Megborzongtam - Őrült ribanc lehet.
- Így is lehet nevezni.
-Szóval akkor ha jól értem gyűlöli Nuadát és háború van köztük. Plusz a vadászok, plusz az ide készülő leszármazottak akik azt hiszik, hogy jó helyen kopogtatnak, holott nem is?!
- Valahogy így.
- Frankó... és nekünk hány emberünk van?!
- Aki nincs beépülve?! Vagy a szimpatizánsok akik a különböző családokban mozgolódnak?!
- Hogy mi?!
- Akadnak szép számmal olyanok, mint a város ura, vagy az amerikai barátod.
- Szóval nem árulod el, hogy a vérvonalunk hány főre rúg? -sejtelmes mosoly volt a jutalmam. Hát a jó öreg doktor nem sokat változott. Még akkor is, ha most egész beszédesnek bizonyult.
- Szeretném, ha segítenél nekem Noahval. -nem mondja meg, hát maradjon titok. Nem mintha nagy családi vacsikat terveznék tartani a bandának ha egyszer túl leszünk mindenen. Már ha még létezünk ezen a földön mire véget ér.
Két meglepő dolog fogadott.
Az egyik egy komoly felszereltségű labor ezen a helyen, a másik pedig Nuada aki a halott vámpír fejénél ácsorgott, de valahol máshol járt. Messze, talán a múltban nosztalgiázott, talán a jövőben épp megbosszulta barátját.
A doktort követve beléptünk a teremben, ők nem zavartatták magukat, én kissé feszengtem. Mintha megzavartam volna egy gyászoló hozzátartozót. Közben el nem tudom képzelni, hogy ez a férfi ennyi időt megélve érezhet még bármi ilyesmit.
- Akkor lássunk neki. -szólt a doktor. Nuada hátrább lépett az asztaltól, de maradt. Csak asszisztálnom kellett, mint rég, bár akkor nem boncoltunk. Pláne nem vámpírt.
Nuada némán figyelt, a doktor pedig gyorsan és precízen dolgozott.
- A véráramba jutva szépen feldolgozza az érintett szerveket és lényegében belülről emészti el a testet. -mondta ki a végső konklúziót a látottak alapján a doktor.
- Lebont minket. Micsoda szenvedés... -szörnyülködtem és máris átértékeltem magamban a dolgokat. Nem gyenge vámpír volt ő, csak már a végét járta amikor rájuk bukkantam. Ezért nem akart táplálkozni. -Nincs az a vér ami kitisztítaná a szervezetből... Micsoda fegyver.
- Eire úgy döntött megsemmisít minket. -mondta ki a doktor, mire Nuada akár egy veszett farkas vicsorítva morgott.
- Átkozott a perc amikor betette lábát az erdőbe. -végtelen gyűlölet áradt a férfi felől. Örök szerelem márpedig nem létezik...
-Kell, hogy legyen ez ellen valami ellenszer! -nyeltem egy nagyot. Nem tudom milyen hosszú a lista amin a nevem szerepelhet, de a tudat, hogy létezik is elborzaszt.
- Uram?! -mindketten a forrást néztük. Remélve, hogy ő talán szolgálhat valami apró reménnyel.
- A boszorkány könyvei. Ezek szerint az a szuka nem pusztított el mindet mielőtt porig égette a házat. -tehát a titokzatos nő neve Eire. A szerelem nevében lemészárolták a családját azt megbocsátotta, de a vámpírrá válást már nem... a világra szabadította a vámpírokat és most kész leszámolni velük csak mert épp olyan heppje van. Őrült ribanc, és ezt pont én mondom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése