Amikor a köd oszlani kezdett egy
ismeretlen helyre kerültünk. Vagyis inkább csak számomra volt ismeretlen, a
fivérek számára keserédes múlt lehetett. Már ha egyáltalán éreznek. Éreznek?!
Kétlem. Az erdő növényzete vad volt és buja, igazi zabolázatlan vadon kellős
közepére cseppentünk. Tetszett a látvány, már amíg ki lehet zárni a
jelenlevőket és azt a milliónyi kérdést ami záporozni kezdett a fejemben. Mi a
francot keresünk itt? Egyáltalán hol van az itt? És mikor? És hogyan? Oké-oké
elég lesz, előbb utóbb csak kiderül. Vagy nem, de akkor ideges leszek és azt ne
akarják.
Nuada Deltonra meredt és vicaverza. Valami néma párharc folyt közöttük, vagy legalább is szemmel verés magas fokon. Aztán felcsendült az ismerőssé vált üvöltés.
Nuada Deltonra meredt és vicaverza. Valami néma párharc folyt közöttük, vagy legalább is szemmel verés magas fokon. Aztán felcsendült az ismerőssé vált üvöltés.
- Csak nem?! –törtem meg a csendet
döbbenten, mikor a trónteremben látott farkas elügetett mellettünk, de valahogy
más volt. Farkasosabb, már ha lehet ilyet mondani rá.
- Hogy hol vagyunk?! –pillantott rám Delton.
- Szerintem magad is rájöttél. –rá, és nyelnem kellett egy nagyot. Az újabb kérdést azonban csak még inkább megdöbbentő látvány forrasztotta a torkomra. Nuada sétált el előttünk, úgy értem egy másik Nuada, nem az amelyik épp végezni akart a testvérével. Ő is másként hatott. A hozzám tartozó első sokkalta gyilkosabb és gonoszabb lénynek látszott az érkezőnél. Kényelmesen elsétált mellettünk, mintha nem is…
- Ácsi! Mi a fene folyik itt?
- Okosabbnak gondoltalak ennél. –ez a Nuada nem foglakozott olyan dolgokkal, mint arra nézzen akihez beszélt.
- A napló különleges erővel van átitatva.
- Ezt eddig is tudtam. –pillantottam Deltonra ingerülten. Lássanak csodát, a haldokló prof teljesen ép és egészséges volt. Csak én érzem szarul magam?! Ez nem épp kedves dolog, de mégis mit vártam.
- És szerinted honnan van azaz erő kicsi Elina. –jobb volt, mint amikor nem nézett rám az első. Tekintete átható és gyilkos rosszindulattal telt meg. Ezek ketten tudják mi folyik itt. Én meg inkább nem adom meg az örömet, hogy faggatózzam. Jöjjön aminek jönnie kell. Egy nagy sóhajtással megindultam a korábbi kettő után, mert valahogy sejtettem, hogy ott lesz a titok nyitja.
Senki sem állított meg, vagy tépte le valamelyik testrészem, ez talán jó jel. A bokrok között sétálva beszélgetésre lettem figyelmes. A B Nuada volt és egy nő?!
- Miért, miért nem?!
- Nem tehetjük, hát nem érted? Megöl, ha megtudja.
- Nem lépne be ide. Maradj itt és senki fia nem parancsolhat többé. Vagy nem szeretsz? –az első szájából ez a kérdés kissé zavaró volt. Na jó, konkrétan a hideg futkosott a hátamon.
- Szeretlek! –a lány hangja alapján közel állt már a síráshoz. Fél pillanatig sajnáltam és együtt is éreztem vele, de aztán valahogy fontosabb volt rájönnöm, hogy mi szeretni való lehet abban a férfiban akitől végtére is eredek. Bár lehet, hogy neki a lelketlen vadállatok a gyengéi. Mégis ki vagyok én, hogy eldöntsem ki kit szerethet?
- Akkor maradj velem! –könyörgött. Az első számú über vámpír könyörög egy halandó nőnek? Ez kuszább, mint hittem volna.
- Nem tehetem, érted értünk. –most már tényleg sírt. Ezek szerint mégis érezhet iránta valamit.
- Aki ártani próbál, azzal elbánunk. De különben is, ide nem járnak emberek. Hisz ez a boszorkány erdő. –mutatott körbe, de ekkor farkasok vonyítottak fel a távolban.
- Mi az?! Mit mondanak? –a lány hangja zaklatott volt.
Ahogy Nuada a hang irányába fordult megpillanthattam a nőt akit szeret. Nem tudom miért, de egyből beugrott egy régi történet, amit a doktor mesélt nekem a kis kunyhóban. Egy erőszak szülte férfi és a névtelen lány, akibe egy csapásra beleszeretett.
- Az erdő szélén vannak. Itt az idő, mennünk kell, a farkasok elkergetik őket.
- Megöleted őket?! – B Nuada nem válaszolt. A szemében gyűlölet szikrázott. Máris jobban hasonlított az elsőre.
- Nuada, megöleted őket?! –a távolból újabb farkasüvöltés hangzott fel, mire a lány felsikoltott.
- Tudják mi vár rájuk, ha belépnek a boszorkány erdejébe. –pillantott a lányra.
- Ő az apám. –könyörgő tekintete tovább fokozta a feszültséget.
- Csak egy ember!
- Ahogyan én is. –a lány arca megkeményedett, kissé amazonossá vált és B Nuada arcán átsuhantak az érzelmek. Te jó ég. Csodálja azt az embert! Lopva a frissebb kiadású változatra pillantottam. Ökölbeszorított kézzel nézett az erdő egy távoli szeglete felé. Delton bezzeg élvezte a szerelmesek évődését.
- Mariya, mennünk kell. Biztonságosabb minél messzebbre kerülni.
- Szerelmem, nem menekülhetünk. Mi lesz, amikor elhagyjuk az erdőt? Mi lesz a családommal? - Miért hagynánk el az erdőt?!
- Itt nem nevelhetünk fel egy kislányt! Társaság kell neki, tanárok, hogy be tudjon illeszkedni a társaságba.
- A nép kitaszítaná őt! Tökéletes élete lesz itt.
- A Lányunk nem lesz bezárva, mint ahogyan én is voltam!
- Akkor nem lesz, de nem kell az erdőnek ezen a részén maradnunk. Máshol is új életet kezdhetünk. Itt nincs már semmi. –mindkét Nuada egy irányba nézett, kissé hátborzongató látványt nyújtott ez a jelenet.
- Jönnek. –mondták ki egyszerre megelőzve a farkasokat és az emberi kiáltásokat. Én is abba az irányba pillantottam és döbbenet csapott belém. A lány valami nemesi sarj lehetett abból a mini hadseregből gondolva, ami megjelent a fák között. Egy biztos távolságra tőlük pedig érkeztek a farkasok. Érdekes, hogy eddig miért nem ugrottak egymásnak, de aztán az első viselkedése megadta a választ. Elindult az érkezőkkel ellentétes irányba, tehát vagy máshol történik a komolyabb összecsapás, vagy vár még valakire. Túlságosan kíváncsi voltam az itteni dolgokra, hogy kövessem, ráadásul Dalton sem mozdult.
- Takarodj el a leányomtól, te szörnyeteg! –mély dörmögő hang zengte be a tisztást. A férfi teljes páncélzatban volt, amit azért kissé sokalltam egy szerelmespár szétszakításához. Még akkor is, ha tudom mivé vált a szerelmes férfi évekkel később.
- Ő Már Hozzám Tartozik! –sziszegte Nuada védekezően átölelve Mariyat. A farkasok acsarogni kezdtek. Hosszas méregetés és már-már patthelyzetnek hitt percek után az egyik ember előre lépett. A dörmögő mása volt, csak épp fiatalabb kiadásba. Fekete haja és szakálla torzom-borz hatást keltett, de meleg barna szemeit a lányra emelte és csak őt látta.
- Húgom. –szólalt meg és a kezét a páros felé nyújtotta. –Térj haza atyánkkal. –még mosolygott is. A lányt először láttam habozni ez alatt a pár perc alatt. Család és szerelem, szerelem és család. Nehéz széttépni a szíved, ha mindkettő fontos. Ám Mariya végül megrázta a fejét.
- Nem tehetem, már hozzá tartozom. –csóválta meg a fejét ismét és mosolya valamit kipirult arca már csak Nuadának szólt.
- Te jó ég! Kipirult arc?! –tátogattam a döbbenettől. –Lányunkról beszéltek korábban, akkor ez azt jelenti?!
- Igen. Egy halandóra fecsérelte el az isteni vérét. Ismerős a helyzet?! –Delton hangja gúnyos volt, és undorodó. Érdekes, hogy ő is ezt tette. Már majdnem a fejéhez vágtam, hogy Ivánt mégis minek veszi akkor, de belém fojtotta a szót egy dühödt apa.
- Hogy merted bemocskolni a lányomat?! Hogy merted az ördögi játékaidat űzni vele? Hogy szentségteleníthettél meg egy szüzet te démoni szörnyeteg?!
- Apám, én szeretem Nuadát! –lépett a férfi elé Mariya. Csak egy apró sivító hang hallatszott, majd még egy és a lány a földre zuhant. Hasából és a mellkasából egy-egy nyílvessző állt ki. Az apa két oldalán álló alak kezében pedig újra készen állt az íj, hogy másodjára már Nuadát terítse le vele.
És akkor elszabadult a pokol.
Nuada üvöltve vetette magát az emberek felé tettét pedig farkasai is követték. Vicsorogva és morogva tépték szét az újabb és újabb ledermedt embereket. Fájdalmas jajgatások sora után végül mégis felütötte fejét a küzdőszellem. Kardok pengéjének acélos suhanása, fogak valamint karmok ütközése félelmetes zajjá vált. A zöld környezetet hamar vér és tetemek borították. Emberek, farkasok egyaránt. Nuada az első pár harcost puszta kézzel ölte meg, de a lovagok ellen már nem volt így esélye. Ezt ő is tudta. Felkapott két kardot és Mariya testvére felé vette az irányt. A fiatal férfi állt a lány apja és szerelme között csak. Nuada pedig az apa vérét akarta. Gyorsabb volt ellenfelénél ugyan, de az bőrbe és fémbe öltözött. Nuada pedig egyszerű hétköznapi öltözéket viselt csupán.
- Ha nem csillapodik le, megöleti magát. –bölcselkedtem, mint amikor az ember filmet néz és aggódik az egyik szereplőért. Várjunk csak, miért is aggódom? Hiszen bár most nincs itt, de van élő bizonyíték, hogy túléli, ráadásul miért is féltem az ellenfelem?
- Hogy hol vagyunk?! –pillantott rám Delton.
- Szerintem magad is rájöttél. –rá, és nyelnem kellett egy nagyot. Az újabb kérdést azonban csak még inkább megdöbbentő látvány forrasztotta a torkomra. Nuada sétált el előttünk, úgy értem egy másik Nuada, nem az amelyik épp végezni akart a testvérével. Ő is másként hatott. A hozzám tartozó első sokkalta gyilkosabb és gonoszabb lénynek látszott az érkezőnél. Kényelmesen elsétált mellettünk, mintha nem is…
- Ácsi! Mi a fene folyik itt?
- Okosabbnak gondoltalak ennél. –ez a Nuada nem foglakozott olyan dolgokkal, mint arra nézzen akihez beszélt.
- A napló különleges erővel van átitatva.
- Ezt eddig is tudtam. –pillantottam Deltonra ingerülten. Lássanak csodát, a haldokló prof teljesen ép és egészséges volt. Csak én érzem szarul magam?! Ez nem épp kedves dolog, de mégis mit vártam.
- És szerinted honnan van azaz erő kicsi Elina. –jobb volt, mint amikor nem nézett rám az első. Tekintete átható és gyilkos rosszindulattal telt meg. Ezek ketten tudják mi folyik itt. Én meg inkább nem adom meg az örömet, hogy faggatózzam. Jöjjön aminek jönnie kell. Egy nagy sóhajtással megindultam a korábbi kettő után, mert valahogy sejtettem, hogy ott lesz a titok nyitja.
Senki sem állított meg, vagy tépte le valamelyik testrészem, ez talán jó jel. A bokrok között sétálva beszélgetésre lettem figyelmes. A B Nuada volt és egy nő?!
- Miért, miért nem?!
- Nem tehetjük, hát nem érted? Megöl, ha megtudja.
- Nem lépne be ide. Maradj itt és senki fia nem parancsolhat többé. Vagy nem szeretsz? –az első szájából ez a kérdés kissé zavaró volt. Na jó, konkrétan a hideg futkosott a hátamon.
- Szeretlek! –a lány hangja alapján közel állt már a síráshoz. Fél pillanatig sajnáltam és együtt is éreztem vele, de aztán valahogy fontosabb volt rájönnöm, hogy mi szeretni való lehet abban a férfiban akitől végtére is eredek. Bár lehet, hogy neki a lelketlen vadállatok a gyengéi. Mégis ki vagyok én, hogy eldöntsem ki kit szerethet?
- Akkor maradj velem! –könyörgött. Az első számú über vámpír könyörög egy halandó nőnek? Ez kuszább, mint hittem volna.
- Nem tehetem, érted értünk. –most már tényleg sírt. Ezek szerint mégis érezhet iránta valamit.
- Aki ártani próbál, azzal elbánunk. De különben is, ide nem járnak emberek. Hisz ez a boszorkány erdő. –mutatott körbe, de ekkor farkasok vonyítottak fel a távolban.
- Mi az?! Mit mondanak? –a lány hangja zaklatott volt.
Ahogy Nuada a hang irányába fordult megpillanthattam a nőt akit szeret. Nem tudom miért, de egyből beugrott egy régi történet, amit a doktor mesélt nekem a kis kunyhóban. Egy erőszak szülte férfi és a névtelen lány, akibe egy csapásra beleszeretett.
- Az erdő szélén vannak. Itt az idő, mennünk kell, a farkasok elkergetik őket.
- Megöleted őket?! – B Nuada nem válaszolt. A szemében gyűlölet szikrázott. Máris jobban hasonlított az elsőre.
- Nuada, megöleted őket?! –a távolból újabb farkasüvöltés hangzott fel, mire a lány felsikoltott.
- Tudják mi vár rájuk, ha belépnek a boszorkány erdejébe. –pillantott a lányra.
- Ő az apám. –könyörgő tekintete tovább fokozta a feszültséget.
- Csak egy ember!
- Ahogyan én is. –a lány arca megkeményedett, kissé amazonossá vált és B Nuada arcán átsuhantak az érzelmek. Te jó ég. Csodálja azt az embert! Lopva a frissebb kiadású változatra pillantottam. Ökölbeszorított kézzel nézett az erdő egy távoli szeglete felé. Delton bezzeg élvezte a szerelmesek évődését.
- Mariya, mennünk kell. Biztonságosabb minél messzebbre kerülni.
- Szerelmem, nem menekülhetünk. Mi lesz, amikor elhagyjuk az erdőt? Mi lesz a családommal? - Miért hagynánk el az erdőt?!
- Itt nem nevelhetünk fel egy kislányt! Társaság kell neki, tanárok, hogy be tudjon illeszkedni a társaságba.
- A nép kitaszítaná őt! Tökéletes élete lesz itt.
- A Lányunk nem lesz bezárva, mint ahogyan én is voltam!
- Akkor nem lesz, de nem kell az erdőnek ezen a részén maradnunk. Máshol is új életet kezdhetünk. Itt nincs már semmi. –mindkét Nuada egy irányba nézett, kissé hátborzongató látványt nyújtott ez a jelenet.
- Jönnek. –mondták ki egyszerre megelőzve a farkasokat és az emberi kiáltásokat. Én is abba az irányba pillantottam és döbbenet csapott belém. A lány valami nemesi sarj lehetett abból a mini hadseregből gondolva, ami megjelent a fák között. Egy biztos távolságra tőlük pedig érkeztek a farkasok. Érdekes, hogy eddig miért nem ugrottak egymásnak, de aztán az első viselkedése megadta a választ. Elindult az érkezőkkel ellentétes irányba, tehát vagy máshol történik a komolyabb összecsapás, vagy vár még valakire. Túlságosan kíváncsi voltam az itteni dolgokra, hogy kövessem, ráadásul Dalton sem mozdult.
- Takarodj el a leányomtól, te szörnyeteg! –mély dörmögő hang zengte be a tisztást. A férfi teljes páncélzatban volt, amit azért kissé sokalltam egy szerelmespár szétszakításához. Még akkor is, ha tudom mivé vált a szerelmes férfi évekkel később.
- Ő Már Hozzám Tartozik! –sziszegte Nuada védekezően átölelve Mariyat. A farkasok acsarogni kezdtek. Hosszas méregetés és már-már patthelyzetnek hitt percek után az egyik ember előre lépett. A dörmögő mása volt, csak épp fiatalabb kiadásba. Fekete haja és szakálla torzom-borz hatást keltett, de meleg barna szemeit a lányra emelte és csak őt látta.
- Húgom. –szólalt meg és a kezét a páros felé nyújtotta. –Térj haza atyánkkal. –még mosolygott is. A lányt először láttam habozni ez alatt a pár perc alatt. Család és szerelem, szerelem és család. Nehéz széttépni a szíved, ha mindkettő fontos. Ám Mariya végül megrázta a fejét.
- Nem tehetem, már hozzá tartozom. –csóválta meg a fejét ismét és mosolya valamit kipirult arca már csak Nuadának szólt.
- Te jó ég! Kipirult arc?! –tátogattam a döbbenettől. –Lányunkról beszéltek korábban, akkor ez azt jelenti?!
- Igen. Egy halandóra fecsérelte el az isteni vérét. Ismerős a helyzet?! –Delton hangja gúnyos volt, és undorodó. Érdekes, hogy ő is ezt tette. Már majdnem a fejéhez vágtam, hogy Ivánt mégis minek veszi akkor, de belém fojtotta a szót egy dühödt apa.
- Hogy merted bemocskolni a lányomat?! Hogy merted az ördögi játékaidat űzni vele? Hogy szentségteleníthettél meg egy szüzet te démoni szörnyeteg?!
- Apám, én szeretem Nuadát! –lépett a férfi elé Mariya. Csak egy apró sivító hang hallatszott, majd még egy és a lány a földre zuhant. Hasából és a mellkasából egy-egy nyílvessző állt ki. Az apa két oldalán álló alak kezében pedig újra készen állt az íj, hogy másodjára már Nuadát terítse le vele.
És akkor elszabadult a pokol.
Nuada üvöltve vetette magát az emberek felé tettét pedig farkasai is követték. Vicsorogva és morogva tépték szét az újabb és újabb ledermedt embereket. Fájdalmas jajgatások sora után végül mégis felütötte fejét a küzdőszellem. Kardok pengéjének acélos suhanása, fogak valamint karmok ütközése félelmetes zajjá vált. A zöld környezetet hamar vér és tetemek borították. Emberek, farkasok egyaránt. Nuada az első pár harcost puszta kézzel ölte meg, de a lovagok ellen már nem volt így esélye. Ezt ő is tudta. Felkapott két kardot és Mariya testvére felé vette az irányt. A fiatal férfi állt a lány apja és szerelme között csak. Nuada pedig az apa vérét akarta. Gyorsabb volt ellenfelénél ugyan, de az bőrbe és fémbe öltözött. Nuada pedig egyszerű hétköznapi öltözéket viselt csupán.
- Ha nem csillapodik le, megöleti magát. –bölcselkedtem, mint amikor az ember filmet néz és aggódik az egyik szereplőért. Várjunk csak, miért is aggódom? Hiszen bár most nincs itt, de van élő bizonyíték, hogy túléli, ráadásul miért is féltem az ellenfelem?
Az első csapást a férfi mérte, de Nuada
a két kard segítségével hárított. Azonban a pajzs ellen már nem volt mivel
védekeznie, így az oldalába vágódó fától megtántorodott. Hátrálása kissé
kijózanította, így a következő támadás már jobban meg tudta tervezni. Az egyik
karddal lesújtott védekezésre kényszerítve ellenfelét, majd a másik karddal lecsapott
a pajzstartó karra. A férfi kezéből kihullott pajzsa.
Mielőtt azonban Nuada újra támadhatott volna egy nyílvessző találta el a vállát, mitől majdnem elejtette a kardját. Ellenfele kihasználva a segítséget két kézre fogta pallosát és egyenesen szívére célozva tört előre. Az utolsó pillanatban sikerült félreugrania ezzel megzavarva a támadó felet, aki próbált lassítani, de egy szerencsétlen botlás következtében fejét beverve eszméletét vesztette. Nuada gyilkos pillantással méltatta az íjpuskát tartó apát, majd beletörte vállába a nyílhegyet és elindult igazi ellenfele irányába.
A vak gyűlölet hajtotta elborítva az agyát. Idős ellenfele bár jobb kardforgató hírében állt valaha fiánál, mára már nem volt sem ereje, sem fürgesége. Egyedül a páncélzat védte meg az újabb és újabb csapások végzetességétől. Hamar végig folyt az első izzadtságcsepp az arcán. Nuada eddigre már átvérzett karral, eszét vesztve küzdött. Levágta a két íjászt, majd azokat is, akik közé és prédája közé próbáltak kerülni. Be kell vallanom ámulattal néztem az általam ismert énjére már jobban emlékeztető férfit. A csatazaj halkult, ahogyan nőtt az elesettek száma. Többen elmenekültek, hogy távolabb halljanak meg az őket levadászó méretes bestiák álkapcsától. Volt, aki fára menekülve próbálta megúszni a véget és kivárni, hogy eldőljön a sorsfordító párharc. Az apa karja már remegett, ahogyan Nuada mindkét karja szintén. Azonban a csapások ereje nem sokkal lett védhetetlen. Az idős embert hamar hátrálásra késztette ellenfele, majd egy óvatlan lépés okozta az ő vesztét is. Úgy látszik az erdő lakói mellé ált. Egy kiálló gyökér csapdába ejtette a csúnyán kifordult bokát. A férfi fájdalmasan felüvöltött, Nuada pedig föléje magasodott, mint egy igazi vértől és gyilkolástól csatakos halál angyal.
Tekintete földöntúli sötétséggel villant meg, miközben felemelte végső csapásra kardját. Ekkor törte meg a feszült némaságot egy sikoly.
Mielőtt azonban Nuada újra támadhatott volna egy nyílvessző találta el a vállát, mitől majdnem elejtette a kardját. Ellenfele kihasználva a segítséget két kézre fogta pallosát és egyenesen szívére célozva tört előre. Az utolsó pillanatban sikerült félreugrania ezzel megzavarva a támadó felet, aki próbált lassítani, de egy szerencsétlen botlás következtében fejét beverve eszméletét vesztette. Nuada gyilkos pillantással méltatta az íjpuskát tartó apát, majd beletörte vállába a nyílhegyet és elindult igazi ellenfele irányába.
A vak gyűlölet hajtotta elborítva az agyát. Idős ellenfele bár jobb kardforgató hírében állt valaha fiánál, mára már nem volt sem ereje, sem fürgesége. Egyedül a páncélzat védte meg az újabb és újabb csapások végzetességétől. Hamar végig folyt az első izzadtságcsepp az arcán. Nuada eddigre már átvérzett karral, eszét vesztve küzdött. Levágta a két íjászt, majd azokat is, akik közé és prédája közé próbáltak kerülni. Be kell vallanom ámulattal néztem az általam ismert énjére már jobban emlékeztető férfit. A csatazaj halkult, ahogyan nőtt az elesettek száma. Többen elmenekültek, hogy távolabb halljanak meg az őket levadászó méretes bestiák álkapcsától. Volt, aki fára menekülve próbálta megúszni a véget és kivárni, hogy eldőljön a sorsfordító párharc. Az apa karja már remegett, ahogyan Nuada mindkét karja szintén. Azonban a csapások ereje nem sokkal lett védhetetlen. Az idős embert hamar hátrálásra késztette ellenfele, majd egy óvatlan lépés okozta az ő vesztét is. Úgy látszik az erdő lakói mellé ált. Egy kiálló gyökér csapdába ejtette a csúnyán kifordult bokát. A férfi fájdalmasan felüvöltött, Nuada pedig föléje magasodott, mint egy igazi vértől és gyilkolástól csatakos halál angyal.
Tekintete földöntúli sötétséggel villant meg, miközben felemelte végső csapásra kardját. Ekkor törte meg a feszült némaságot egy sikoly.
- Szerelmem NEEE! –Mariya magához tért és
meglátta mi történt körülötte. Nuada feléje pillantott, de a lány rettegő
pillantása megtörte a benne tomboló vadállatias ösztönt. Fájdalom
villant át mind a szemén, mind az arcán és kiesett az acél a kezéből.
- Hagyjátok el az erdőt és soha ne térjetek vissza! –nem nézett ismét az apára, talán már nem égett benne a vágy, de nem akart kockáztatni. Kedvese felé indult, ám amikor elsétált a fiatalabb férfi mellett az hátba támadta. Kardjával végighasított a testén.
- Ugyan miért kellene bármit is tennünk?! –markolt rá a kardjára, hogy az újabb csapása végzetes legyen. Ekkor a semmiből egy hatalmas farkas ugrott ki a fák közül, egyenesen a kardfogó kézre, amit le is tépett. Mariya ismét felsikoltott és fájdalmát leküzdve Nuadához botorkált.
- Menjetek el! –üvöltött az apja és fivére felé.
A két férfi pedig végül eleget tett ennek. A még életben levő katonák segítségével elhagyták az erdőt. Mariya Nuada mellé zuhant a párától és vértől nedves fűre.
- Elmentek. –simította ki a férfi arcából az izzadt tincset. –Most már minden rendben lesz. –mosolygott, majd elájult. Nuada saját sebeivel nem törődve nyalábolta fel kedvesét és emberfeletti elszántsággal megfeszülve indult vele a fák közé.
- Követnünk kellene, mert lemaradunk a műsor többi részéről. –nevetett Delton sokatmondóan. Így is tettünk. Bár inkább araszolás volt, mintsem menetelés. Végül egy kis tó szélén roskadt össze. Az általam ismert Nuada már ott volt, egy sziklán ücsörögve figyelte a kis csörgedező vízesés által felpezsdített tó felszínét. Letörtnek tűnt, bánatosnak, emberien összetörtnek. Egy pillanatra megsajdult a szívem, ahogy ránk és az összeroskadt párosra pillantott.
- Valami szörnyűség van kibontakozóban. –suttogtam magamnak. Halk zörgéssel érkezett újabb és újabb sebesült, félholt farkas. Biztos távolságból, de látványosan védve vették körbe a szerelmeseket. Nuada belemerítette kezét a vízbe és megpróbálta lehűteni a szerelme arcát, homlokát. Valahonnan madarak reppentek fel hatalmas vircsaftot csapva, majd a tó tőlünk távolabbi felénél feltűnt egy újabb alak.
A nő egész testét zöld csuklyás köpeny takarta, de titokzatos és kecses kisugárzása már-már boszorkányosnak hatott.
- Anyám! –pillantott rá Nuada, mire a nő felfedte arcát. Morgana volt az. A vörös hajú asszony, aki világra hozta az ikreket. Delton megremegett kissé mellettem. Hiába élvezte fivére szenvedését az anyja látványa már rá is hatással volt. Lassú léptekkel közeledett felénk. Szinte siklott a kavicsos partig, majd tovább a víz felszínén. Egyetlen lépése sem kavarta meg a víztükröt, bár fodrozódó ruhája miatt nem is voltam biztos, hogy egyáltalán lépdel.
- Anyám! –ismételte meg, de a hangja reménykedő volt. A nő végül megállt a szerelmesek mellett. Nem ért egyikükhöz sem, de hamar felmérte a sérüléseket. Valami nyugtalanítani kezdett, így nem írtam a helyemen maradni.
Kissé remegve indultam el Mariya felé. A rossz érzés minden lépésemnél egyre csak fokozódott. Nuada szorosan ölelte magához a lányt, így a vágyottnál közelebb kellett mennem hozzájuk. A látvány elborzasztott. Összerezzentem és nyüszítő hangon kiáltottam Delton felé.
- Miért kell nekem ezt látnom?! –ő csak elnevette magát, majd egyre halványulni kezdett az alakja, míg végül szinte köddé vált. Döbbenten néztem az üres levegőt, majd a magányos Nuadára pillantottam. Ő visszanézett rám, kivicsorította fogait és egy morgás kíséretében szintén eltűnt. Pánikba estem abban a másodpercben, amikor magamra maradtam a múltban. Mi lesz most? Mit kell tennem, hogy hazatérjek a testembe?! Az eluralkodó félelem hatására körbe-körbe forogva próbáltam felfedezni az érzékeimmel játszó két ősi lényt. Egy hang szólalt meg a fejemben.
- Emlékezz! –magam elé nézve megláttam Morganat. Egyenesen engem nézett. A lelkembe látott, az elmémbe, a múltamba.
- Hagyjátok el az erdőt és soha ne térjetek vissza! –nem nézett ismét az apára, talán már nem égett benne a vágy, de nem akart kockáztatni. Kedvese felé indult, ám amikor elsétált a fiatalabb férfi mellett az hátba támadta. Kardjával végighasított a testén.
- Ugyan miért kellene bármit is tennünk?! –markolt rá a kardjára, hogy az újabb csapása végzetes legyen. Ekkor a semmiből egy hatalmas farkas ugrott ki a fák közül, egyenesen a kardfogó kézre, amit le is tépett. Mariya ismét felsikoltott és fájdalmát leküzdve Nuadához botorkált.
- Menjetek el! –üvöltött az apja és fivére felé.
A két férfi pedig végül eleget tett ennek. A még életben levő katonák segítségével elhagyták az erdőt. Mariya Nuada mellé zuhant a párától és vértől nedves fűre.
- Elmentek. –simította ki a férfi arcából az izzadt tincset. –Most már minden rendben lesz. –mosolygott, majd elájult. Nuada saját sebeivel nem törődve nyalábolta fel kedvesét és emberfeletti elszántsággal megfeszülve indult vele a fák közé.
- Követnünk kellene, mert lemaradunk a műsor többi részéről. –nevetett Delton sokatmondóan. Így is tettünk. Bár inkább araszolás volt, mintsem menetelés. Végül egy kis tó szélén roskadt össze. Az általam ismert Nuada már ott volt, egy sziklán ücsörögve figyelte a kis csörgedező vízesés által felpezsdített tó felszínét. Letörtnek tűnt, bánatosnak, emberien összetörtnek. Egy pillanatra megsajdult a szívem, ahogy ránk és az összeroskadt párosra pillantott.
- Valami szörnyűség van kibontakozóban. –suttogtam magamnak. Halk zörgéssel érkezett újabb és újabb sebesült, félholt farkas. Biztos távolságból, de látványosan védve vették körbe a szerelmeseket. Nuada belemerítette kezét a vízbe és megpróbálta lehűteni a szerelme arcát, homlokát. Valahonnan madarak reppentek fel hatalmas vircsaftot csapva, majd a tó tőlünk távolabbi felénél feltűnt egy újabb alak.
A nő egész testét zöld csuklyás köpeny takarta, de titokzatos és kecses kisugárzása már-már boszorkányosnak hatott.
- Anyám! –pillantott rá Nuada, mire a nő felfedte arcát. Morgana volt az. A vörös hajú asszony, aki világra hozta az ikreket. Delton megremegett kissé mellettem. Hiába élvezte fivére szenvedését az anyja látványa már rá is hatással volt. Lassú léptekkel közeledett felénk. Szinte siklott a kavicsos partig, majd tovább a víz felszínén. Egyetlen lépése sem kavarta meg a víztükröt, bár fodrozódó ruhája miatt nem is voltam biztos, hogy egyáltalán lépdel.
- Anyám! –ismételte meg, de a hangja reménykedő volt. A nő végül megállt a szerelmesek mellett. Nem ért egyikükhöz sem, de hamar felmérte a sérüléseket. Valami nyugtalanítani kezdett, így nem írtam a helyemen maradni.
Kissé remegve indultam el Mariya felé. A rossz érzés minden lépésemnél egyre csak fokozódott. Nuada szorosan ölelte magához a lányt, így a vágyottnál közelebb kellett mennem hozzájuk. A látvány elborzasztott. Összerezzentem és nyüszítő hangon kiáltottam Delton felé.
- Miért kell nekem ezt látnom?! –ő csak elnevette magát, majd egyre halványulni kezdett az alakja, míg végül szinte köddé vált. Döbbenten néztem az üres levegőt, majd a magányos Nuadára pillantottam. Ő visszanézett rám, kivicsorította fogait és egy morgás kíséretében szintén eltűnt. Pánikba estem abban a másodpercben, amikor magamra maradtam a múltban. Mi lesz most? Mit kell tennem, hogy hazatérjek a testembe?! Az eluralkodó félelem hatására körbe-körbe forogva próbáltam felfedezni az érzékeimmel játszó két ősi lényt. Egy hang szólalt meg a fejemben.
- Emlékezz! –magam elé nézve megláttam Morganat. Egyenesen engem nézett. A lelkembe látott, az elmémbe, a múltamba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése