28. Észak legnagyobb fészke

A lemenő nap fényében kint ücsörögtem a belső udvar lépcsőjén és míg vártam, hogy végre telefonálhassak a kiszáradt szökőkutat néztem.
- Pár órája még jó ötletnek tűnt idejönni. Most meg, vagy dupla akkora szarban vagyunk, mint amiről reggel tudtam. -sóhajtottam. 
A boncolás végén nemes egyszerűséggel kisétálltam a kastélyból. Azóta itt vagyok, a másik kettő pedig ki tudja merre kószál. Talán mégis megvan a maga előnye, hogy egy hatalmas, kihalt hodályban vagyunk. Elvonulni azt aztán frankón lehet.
- A sürgősnek hitt okokról már szó sincs, nevetséges vagyok. Hátra hagytam mindent ami fontos, és mindezt csupán amiatt az átkozott álom miatt. -kifogásnak tökéletes. Abban a pillanatban testem lelkem ide vágyott. Most pedig csak a családomra és a hátra hagyott lakásomra tudok gondolni. A sóvárgásom elérhetett a csapathoz, mert megcsörrent a telefonom. 
- Elina. Minden rendben?! 
- Ezt én is kérdezhetném. Ott minden oké?! 
- Missi önmaga és Nick is, bár kissé csorbult a büszkesége. De most halljam, mi a helyzet ott? - hatalmas sóhaj után azon töprengtem mennyit mondhatok. Ezt nem beszéltük meg. 
- Archie... én...
- Ajjaj. Semmi csipkelődés, semmi agresszió. Jól vagy?
- Én?! Én persze. Egyenlőre kutya bajom. Viszont akadnak aggodalomra okot adó dolgok, amikről nem tudok telefonban beszélni. 
- Miért?! 
- Mert hosszú és bonyolult. Nem, vagyis nem csak minket érint.
- Engedély kell tőlük, hogy beszélhess róla?! - jó érzékkel tud rátapintani dolgokra.
- Igen és nem. Figyelj... basszus... nagy dolgok vannak készülőben. Úgy fest nem csupán két frontú támadás van itt kibontakozva, hanem lassan már egy kurva Rubik kocka aminek mi csupán egyetlen színe vagyunk. - most ott állt be a mély csend. - Archie?!
- Oda menjünk? Bárhol is vagy, mert a barlangnál nem volt térerő. -tette fel a nagy kérdést. Megint rajtam volt a sor, hogy mélyen hallgassak. 
-Vissza hívlak.
- Elina... -letettem mielőtt tovább mondhatta volna. Felpattantam és a nap utolsó sugarainak fényénél vissza masíroztam. 

- Kell egy terv! - a doktor épp végzett a test bebugyolálásával. Nuada nem volt a laborban, de talán nem is baj, hogy nem 2:1 ellen vágok neki ennek. 
- Mire gondolsz egészen pontosan?! -nem nézett fel, csak rögzítette, majd letakarta a testet és kezet mosva takarítani kezdett. 
- Beavathatnánk mondjuk a megbízható helyieket. Első lépésként. Aztán közösen kitalálhatnánk, hogy miként tudjuk felvenni a harcot ennyi ellennel. 
- Ide akarod hozni a barátaid.
- Miért, jönnétek ti hozzám inkább?! -horkantam fel. - Vagy mehetünk mindnyájan a két pont közt félúton levő házban ahol a naplót is rejtegettük... - erre már rám nézett és egy pillanatra abba hagyta a matatást.
- Dühös vagy, de nem igazán tudom, hogy jelen pillanatban miért is. -a hangjában nem volt semmi érzelem. Végtelenül irigy voltam, hogy ilyen könnyedén tudja venni a dolgokat. 
- Ilyen közel voltunk és nem hoztál ide korábban. 
- Nem álltál készen. Nem az volt a feladatom. 
- Jah persze... a végén még arra fogunk kilyukadni, hogy hálásnak kell lennem mindenkinek amiért úgy alakult minden ahogy?! -morogtam a fogamat csikorgatva, mert az ő logikájuk szerint, ha nem járom végig ezt az utat most nem lenne Merion sem és ki tudja lehet Noah helyett én feküdnék ott. 
-  Ma már ha akarnának sem találnak ide. -hallottam Nuada hangját. 
- Éhes vagy?! Akár ehetnénk is. 
- Itt?! Mit?! - néztem rá nagy szemekkel.
- Miért mit hittél. Fényen élünk? -jót mulatott rajtam, majd mutatta, hogy menjek amerről jöttem. Udvariasan maga elé engedett, de nekem közben azon járt az agyam, hogy biztosan akad egy tömlöc ahol embereket tartanak. Ehhez a helyhez az passzolna csak igazán.

A valóság azonban végtelenül normális és egyben hervasztó volt. Egy konyhának nevezhető helyiségben hatalmas hűtők búgtak.
-Hát erre nem igazán számítottam. -vallottam be. 
-Még mindig a "B" a kedvenced?! -kérdezte szórakozottan és kivett két tasak vért az egyik kétajtós szekrényből. 
- Honnan szeditek ezt a rengeteg vért?! -ültem le a pult mellett álló bárszékre. Jobban mondva tornásztam fel magam, mert majd mellkasig érnek ezek a rohadt székek. 
- Megvannak a csatornáink. Mint mondtam akadnak szimpatizánsok és beépített tagok. Szemek, fülek és kapcsolatok. -támaszkodott a pultnak míg a két tasak melegedett egy kád forró vízben. 
- Ha kiálltatok volna a világ elé hatalmasabb birodalom lehetne itt, mint a tengeren túl Michael féle fészek.
- Próbáltuk elodázni az elkerülhetetlent. Eddig sikerült. -nézett a szemembe. -Nem hittem volna, hogy épp te fogsz egy fészek mellett korteskedni. 
- Változnak az idők. -vontam vállat. 
- Na, de ennyire?!
- Jó érzés családban élni, még ha néha napján menekülőre fognád a legszívesebben. És veled is szerettem ott. -céloztam a házra. 
- Más idők, más szelek. De egy társ és egy kompánia nem ugyan az.
- Ha akadnak szimpatikus tagok akár még lehet majdnem olyan. -hosszasan fürkészett. Kezdett zavarban ejtően hosszú lenni. Végül megfordult és a hátától nem láttam mit molyol, csak akkor amikor újra szemtől szemben nem voltunk. Két kristály poharat tartott a kezében. Az egyiket átnyújtotta nekem. Tökéletes hőmérséklet, de nem is vártam volna tőle kevesebbet. Ezen az első korty előtt mosolyognom kellett.
- Mr Tökély, az Mr Tökély. - válaszoltam vállat vonva kérdő pillantására. 
- Néha eszembe jut a bunker és egy türelmetlen, tüzes, ifjú vámpír aki fel akarja falni a világot. -mosolya kedves volt, tekintete pedig lágy. Szinte már elhittem, hogy igaz.
- Ha fel nem is falta, de bebarangolta egy részét. Egyedül... -kortyoltam a vér adagomat. Letettem a pultra a poharam, mire a doktor gyors mozdulattal ismét teletöltötte. Meglepetten néztem rá, de a sajátját is megtöltötte ezzel kiürítve a két tasakot, így nem szóltam semmit. 
- Legalább megtetted. - erre nem tudtam mit mondani, így hagytam, hogy állandósuljon a csend kettőnk között.
Végül másodjára is kiürültek a poharak. Csak ekkor jutott eszembe, hogy Nuada felszívódott. 
- És vele mi lesz? 
- A második pohár az övé. -kellett egy perc, hogy rájöjjek és tiltakozni kezdjek. 
- Nem mondod, hogy te magad eteted őt?! -szörnyülködtem. 
- Te akartál fészket. Ott pedig felfele szolgálsz. -mosolyra húzta a száját, de nem volt az igazi. Csak a fejemet ráztam. 
- Már pedig én nem fogom engedni, hogy megharapjon. Újra... 
- Csapatot akartál. -elöblítette a poharakat és mintha csak a napaliba menne vacsora után tévézni eltűnt a szemem elől. 
- Ez nonszensz. Tele a frigó! Igazán kiszolgálhatná magát onnan. -háborogtam, bár miután első találkozásunk alkalmával is éreztem a leheletén a vámpírvér illatát miért is lepődöm meg azon, hogy
ez az eljárás?! Ki tudja. Minden esetre követtem és reménykedtem egy fogással beéri ma, aki nem én leszek. 

Nuada nappalijában nincs televízió. Ellenben van egy batár kandalló, előtte hatalmas medvebőr és két több személyes ülő alkalmatosság. Ott trónolt ő, mintha csak a vacsoráját várná aki majd odafekszik és készségesen felajánlja az ütőerét. Nem akartam hinni a szememnek amikor ez be is következett. A doktor mellé ült és lassan gombolni kezdte az inget magán. 
- Talán jobb lesz, ha én most megyek... -fogtam menekülőre.
- Foglalj helyet! -intett a forrás a vele szemben levő kanapé felé. Basszus. Azt akarja, hogy nézzem?! 
Elmosolyodott, hatalmas agyarai megvillantak, de várt amíg leülök. Csak azután fordult a doktor felé. Nem hiszem el! Nem hiszem el! Kántáltam magamban. Nuada lassan megérintette a doktor bőrét. Végig simított a hófehér felületen, aztán odahajolt és a torkába harapott. Lassú nagy kortyokkal nyelt. A doktor pedig lusta pillantásokkal nézett engem, miközben ajkai kissé szétnyílva megremegtek. Nyeltem egy nagyot. A vér szinte lángolt az ereimben. Ha lenne pulzusom most biztosan ezerrel verne. Ugyan az az érzés kerített hatalmába, mint az álom során. Csak akkor én voltam a közép pontban, most pedig a pálya szélén állok elfeledve. Ebben a pillanatban bele dermedtem térbe és időbe. Az nem lehet, hogy arra vágyom, hogy megharapjon valamelyik is. Hevesen rázni kezdtem a fejem, mintha ezzel egy csapásra kitörölhetném ezt a nevetséges gondolatot. Michael, vagy a fészek bármelyik tagja sem váltott ki belőlem még egy szikrányit sem ebből.
- Ezt jelentené hát a vérvonal ereje?! -tettem fel a kérdést. A tekintetem lángolt, a doktoré szintúgy. Nuada eleresztette és rám nézett. Beleborzongtam annyi jót ígért ebben a pillanatban a két pasi kisugárzása. Nem szóltak semmit, csak várakozóan helyet adtak maguk között. Én pedig felálltam és gyilkos lassúsággal lépdeltem át az aprócska távolságot. A doktor nyakán vékony vércsík futott végéig. Nuada ajkai szintén vértől vöröslött. Egy könnyed mozdulattal levettem a felsőm és trikóban ültem be közéjük. Kíváncsi voltam ki teszi meg az első lépést amire nem kellett sokat várni. 
Nuada ugyan azt a mozdulatsort ismételte meg amit az előbb még odaátról szemléltem végig. Ám most az én torkomba mélyesztette méretes agyarait. Felnyögtem és a doktorra pillantottam. A levegőbe  markolva elkaptam a kezét és megszorítottam. Ő megigézve nézett a szemembe, én pedig szinte belezuhantam a ragyogó szempárba ami csak engem látott. 
A doktor ajkaihoz emelte a csuklóm és lehunyt szemekkel mélyet szippantott. Nuada kihagyott egy kortynyi időt. Mellkasa berezonált, de nem morgás volt ez a hang. A doktor rám pillantott, ebben a pillanatban pedig fogai átszakították csuklóm vékony bőrét. Újabb sóhajtásra futotta csupán. A plafont bámultam, majd hagytam, hogy magával sodorjon az élmény.

Nuada végül elhúzódott kényelmesen hátra dőlt. A kandalló fényében úgy festett akár a pokol hercege.  Ebben a pillanatban a doktor is elengedett. Szinte megrészegedve néztünk egymásra. Egyetlen logikusnak tűnő gondolatom volt csupán. Utat engedve ennek, a doktor ölébe perdültem és ráharaptam Nuada által okozott sebre. A forrás nevetett, a doktor egy halk morgást hallatott, de határozottan magához húzva ölelt, míg vérét szívtam. 
- A hierarchia mit sem ér, ha egy ilyen konok vadmacskáról van szó. -lusta, jól lakott pillantások kíséretében nézte a műsort. A doktor torkáról ajkaira tértem át. Hosszú, szenvedélyes csók után tudtam csupán megszólalni. 
- Ezer meg egy éve vágytam már erre. -néztem a szemébe, majd kissé hátra dőltem és combjára ülve fürkésztem a tekintetét. Valamikor ujjai hátamról fenekemre csúsztak, erőteljes markolással tartva. Éreztem, hogy ő is vágyott már erre-arra. Határozottan feszült nadrágja a combomnak. Ha nem lenne ő itt... 
- Ne zavartassátok magatokat. Ha nem itt ülnék a fejeteken át kellene elszenvednem a műsort. -talán máskor belekötöttem volna a megfogalmazásba, de most csak a doktort láttam, ő pedig engem. Ennyit minden elhatározásról és keménységről. Már tőlem, mert az övé... 
Könnyedén felkapva fordított maga alá. Hosszában végigfektetett a kanapén. Egy másodperc alatt fejem Nuada combján koppant ő pedig combjaim között térdelve hajolt közelebb. Megcsókolta a friss harapás nyomát, onnan pedig lefele haladt ajkaival. Közben ujjai határozottan törtek utat maguknak a trikó alatt. Végigsimított hasfalamon egyenesen a mellemig. Felsóhajtottam. Érezni akartam valóságos súlyát magamon, magamban. Hátába kapaszkodva húztam magamra, hogy lássam igaz e, nem csupán álom, de valóság volt. Elnevettem magam, ez kibillentette egy másodpercre. 
- Nehéz vagy... Ez tetszik... végre valóságos... -kuncogtam széles mosollyal és csillogó tekintettel nézve fel rá. Annyiszor álmodtam hasonlóról és ébredtem magányosan, kiborulva, gyászolva a veszteségem.
- Megcsípjelek, hogy elhidd?! -kérdezte, de választ sem várva lejjebb csúszva a trikó anyagán keresztül finoman ráharapott már így is kemény mellbimbómra. Alsó ajkamba haraptam, hogy elnyomjam a nyögésem. Arcát melleim közé fúrta és nagyot sóhajtott. Talán nem csak én vagyok egyedül szétcsúszva! Ez volt az utolsó épp gondolatom, aztán minden agyalást átvett az ösztön és a vágy.
Míg a doktor levette ingét és kioldotta nadrágját én magam is megszabadultam a felesleges textilektől. Heves volt, ész veszejtő intenzitással furakodott vissza combjaim közé. Derekát átkulcsoltam lábaimmal és felsőtestét, hátát simogatva, olykor karmolva reagáltam le a tempót. Mindkettőnk homloka a másik vállgödrében pihent, csak a lihegés és a testeink zaja törte meg a ropogó tűz halk pattogását. 
Egy idő után helyzetet váltottunk. A kandalló előtt heverő medve szőrre dőlt én pedig azzal a lendülettel az ölébe pattantam és folytattuk, mintha mi sem történt volna. Megszűnt a világ összes gondja, csak a csodás test, az izgató szempár és az élvezet hajszolása volt minden. Széles csípőmozdulatokkal lovagoltam, ő mindkét mellemmel játszott közben és nem vettük le a másikról a tekintetünket. Csak a sóhajok lettek gyakoribbak jelezve, hogy közeleg a csúcspont. Forrt a vérem, meg-meg remegve a közelgő gyönyör miatt. Doktor kezei a derekamra csúszott. Az utolsó előtti pillanatban tekintete elszakadt az enyémtől. Oldalra pillantott, mire felocsúdtam volna Nuada agyarai ismét belém mélyedtek. Melleimnél ölelve szinte satu fogásban tartva támadott. A doktor ujjai is belém vájtak ahogy alul keményen megragadva tartott magán. Felsikoltottam, megfeszült a testem. Élvezetem, élvezete a csillagokig repített mindannyiónkat. Súlytalan lebegéssé változott a valóság, aztán lassan visszazuhantunk a földre. Nuada elengedett, én pedig Benjen márvány mellkasára borultam. Ujjai elengedtek idő közben, csak hevert alattam.

- Az embereid közül aki hajlandó behódolni nekem reggel eljöhet. -felettünk tornyosult, állán a vérem csillogott. Annyi időn át senkinek nem hagytam, hogy hozzám érjen. Ő sorozatosan átlépi a vonalat, de basszus nincs mit tenni... Egy isten fiával, a fajom forrásával nem packázhatok a végtelenségig. Pláne, hogy jelen pillanatban felállni sem tudnék. Az egész testem reszketett. 
Nuada elment, csak ketten maradtunk mozdulatlanul heverve. Ez az utolsó harapás alaposan kicsinált. Végül ő tért hamarabb magához. Átölelt, szelíden dörzsölte a libabőrös, reszkető testemet. Hiába a szőrme, a tűz melege alaposan kikészültem. Mellé csúszva és hozzá simulva kerestem menedéket. Egyik pillanatról a másikra elaludtam. Az utolsó amit érzékeltem egy meleg bundás test ami a hátamhoz simul. Aztán a valóság álommá szelídült. 

Másnap reggel a medvebőrön ébredtem meztelenül és egyedül. Mármint két alvó farkas között akik melegítettek, de a doktor nem volt sehol. Ahogy mocorogni kezdtem a két állat is megébredt, majd egy nyújtózás után távoztak. Felöltöztem és a konyhába mentem. Kapart a torkom, mint aki megfázott, de ez csak a harapások utó hatása.
- Nuada agyarai hatalmasak. -méregettem a nyomokat, míg melegedett a reggeli véradagom. Három harapás. A csuklómon levő friss bőr is érzékeny volt. Túl sokat vettek el, vagy ez is csak a vérvonal egyik velejárója lehet. A telefonomon üzenetek sora várt. 
Missi, Nick, Iván, Archie... Aggódás, kérdések, felháborodás. Hatalmas sóhaj.
- Kivel kezdjek... -hívtam Missit. 
- Elina, hol a francban vagy?! -kérdezte köszönés helyett hisztérikus hangon.
- Neked is jó reggelt. Archie azt mondta minden rendben veled. 
- Fizikailag?! Ja, de lelkileg totál kivagyok! És a mesteremről annyi infó van, hogy csak úgy hátra hagy és lelép. 
- Jönnöm kellett, mert... jönnöm kellett. 
- Minden oké?! 
- Hát. Igen és nem. Rendben vagyok, de a világ készül nyakig merülni a kulimászba és mi vagyunk a trutyi közepén. - a vállammal szorítottam a telefont és közben kitöltöttem a vért. Meg tudnák inni vagy 2 tasakkal. Pedig ezek messze nagyobbak, mint az Archie féle kiszerelés. Tehát nem tőle van. Ezt jó jelnek veszem. Legalább nem vert át. Ebben legalább is. Micsoda csodás, pozitív reggel. 
- Haza jössz?! -kérdezte, szerintem Iván hang nélkül feltett kérdését tolmácsolva. 
- Ami azt illeti lehet nektek kellene eljönni. 
- Hova, abba a barlangba?! 
- Neeeeeeem egészen. Igazából egy hatalmas és üres kecó is akad. Nuada azt mondta aki hajlandó beállni és közösen harcolni az jöhet. Szóval arra gondoltam, hogy Archiet is hívom. Ha nem is beköltözni, de megbeszélni egy élhető tervet. 
- Vigyek valamit?! Táplálékot?
- Merionnak. Vér az van dögivel. A vámpír gyerekek mézeskalács háza szinten, két ajtós hűtők dugig vérrel.
- Vigyük a kislányt?! 
- Túl kell lennünk ezen. -sóhajtottam. - és pillanatnyilag nagyobb biztonságban érzem őt ezzel a kettővel, mint nélkülük. A háttérben mocorgás hallatszott, majd Iván hangja egy "Add már ide" felkiáltás kíséretében. Gondolom kivette Missi kezéből a telefont. 
- Elina Iván vagyok. Én is megyek! -mondta ellenkezést nem tűrő hangon. 
- Persze, tiszta sor. Roynak és Alexnek nem muszáj, de gondolom úgy sem maradnának otthon. -nagy sóhaj lett a reakció, gondolom harcra készült.
- Itt Missi. Szóval akkor a gyerekeknek készüljünk emberi kajával és ennyi?! 
- Esetleg valami meleg holmival, mert kőből van a hely és egész hűvös. Nem lenne jó, ha megfáznának. 
- Oké. 
- Megbeszélem Archieval és dobok egy üzit, hogy mikor merre.
- Oké. - ezzel letettem. 
-Kettő pipa. -ittam ki a poharam egy húzóra, majd kitöltöttem a másik felét. Nicknek írtam egy üzenetet, hogy amint tud menjen Archiehoz, majd hívtam a csapost. Azt gondoltam hang posta fogad, de az első csengés után felvette. 
- Azt mondtad visszahívsz! 
- Mi van ma veletek?! Mindenki olyan paprikás hangulatban van. -forgattam a szemeim. 
- Nick épp most jött fel lentről. Gondolom neki is előttem szóltál.
- Így nem kell kétszer elmondanom. 
- Ki vagy hangosítva. 
- Szuper. Szóval... Nuada az események fényében úgy döntött meghív mindenkit észak első és legnagyobb fészkébe, aki hajlandó engedelmességet fogadni. 
- Fészek? Milyen fészek?! -ez Nick volt. 
- Egyet értek vele, szóval jó lenne ha jönnétek. Archienak már felvázoltam, hogy sokkal komolyabb dolgok vannak amik nem csak minket, de az egész fajt érinthetik. Szóval együtt erősebbek elv, meg minden. Az engedelmesség részt nem tudom, de ha csak ideig tartó szövetséget is kötünk többen megélhetjük a jövőt, mint külön- külön. 
-Nem parancsolhatom meg a vérvonalamnak, hogy hódoljon be egy másik alá. Még ha történetesen ez nem más, mint a forrás. 
- Archie, a vadászoknak olyan fegyverük van ami szó szerint felemészt bennünket belülről. -fújtattam mérgesen. -Noah szervei cseppfolyós trutyivá váltak amire Benjen behozta a kunyhótól ahol meghalt. 
- Noah halott?!
- Milyen Noah és milyen Benjen?! -ez megint Nick volt. Szegény biztosan frusztrált mert nem ismer senkit. 
- Meg sem lep, hogy ismered. -mosolyogtam a csaposnak.
- Jó srác volt. Rendben, megyünk! Adj 2 órát. Hol lesz a találkapont?
- Öm... -gondolkodtam. Hátulról a semmiből előkerült a doktor. 
- A legegyszerűbb, ha a kunyhónál találkozunk. Ha lehetséges terepjáróval gyertek. 
- Benjen Gunarsson.
- Archiebald.
- Archiebald?! -kuncogtam. - Gunarsson?! -néztem a doktorra. -Csupa meglepetés a létünk. 
- Most még nevetsz kicsi, de várd ki a végét. Nem véletlenül nem tömörülünk ideát fészekbe. -ezzel letette. Én pedig széles vigyorral meredtem a doktorra. Annyival másabb az egész helyzet, pedig csak egy név az egész. Már-már szürreális. 
- Jó reggelt Benjen. -felvont szemöldökkel nézett rám.
- A Doktort jobban szerettem. Úgy csak te neveztél idáig. 
- Mivel nem tudtam a nevedet.
- Talán nem is baj.
- Te takartál be a második farkassal?! 
- Nem, amikor elaludtál nemes egyszerűséggel kitúrtak a szőrméről. Érzékelték, hogy fázol és a védelmük alá vettek. 
- Ők?!
- Most mondjam ki?! - nézett rám és én pontosan értettem, hogy Nuada küldte őket. 
- Nem, nem kell. Hol van most?! 
- Ki tudja. Ezen a helyen nem sűrűn vagyunk egy légtérben ha nincs rá okunk. 
- Apropó. Egész nagy csapat van érkezőben. Akad hely nekik?! Az a medvebőr kevés lesz.
- Aludhattál volna a szobádban is, de hát nem mutattál rosszul a kupac szőr között sem. 
- Szóval van szobám?! -vontam fel a szemöldököm, mert erről senki sem szólt. 
- Egy ekkora épületben nem lenne?! 
- Oké, ott a pont, de nem mondtátok! 
- Ha végeztél megmutatom. Találsz másik ruhát is.
- Mi a gond a ruhámmal?! Ahogy végig simítottam magamon bevillantak az esti pillanatok. Nem csak én voltam így vele, a doktor is feltűnően elkalandozott. 
-Mehetünk?! -kérdezte, én kiittam az utolsó kortyot és elmostam a poharat, majd engedelmesen követtem. 

A szoba másként festett, mint a termek. A Viktoriánus kort juttatta eszembe, nehéz drapériák és mély színek voltak, mint kint is, de mégis valahogy más. Hatalmas fából faragott baldachinos ágy a szoba közepén. Lábnál faragott, díszes bölcső ami nagyon meglepett. A dekoráció erdő, és farkasos festményekből, őz koponyából, levél lenyomatokból és csiszolatlan kristályokból álltak főként. Érezhető volt az igyekezet valaki részéről, de nem az én ízlésem. Bár tény, hogy egy ilyen helyen meg van a maga varázsa.
- Hűha... Nem is tudom mit mondjak. - pár dolog ismerős volt. A kunyhóból való jegyzetek amiket még én rajzoltam. Felvettem, mert nem hittem a szememnek és belelapoztam. Az utolsó munkám volt. Befejezetlen oldalát végig simítva nosztalgikus hangulatba kerültem. 
- Ott találsz ruhát, talán lesz benne olyan amit megfelelőnek találsz. 
- Mikor jártál ott?! -kérdeztem, de nem felelt. Még mindig nem tudom meddig volt a vadászoknál és hogy jutott ki onnan. Ezeket a részleteket sűrű homály fedi, és úgy tűnik most sem akarja elárulni. 
- 1.5 óra múlva érted jövök. -érintette meg az arcom. Hosszan a szemembe nézett és otthagyott. Megint azzá a doktorrá változott aki annyira tartja a távolságot, mintha vége lenne a világnak, ha leengedné a pajzsát. 
Nézelődtem, kipróbáltam az ágy keménységét és méreteit. Számolgattam a rozettás mennyezet alakjait. Lökdöstem a bölcsőt azon gondolkodva, hogy vajon az volt e a terv, hogy itt szüljem meg a lányom?! Végül feltúrtam a ládát és szórakozásból próbálgatni kezdtem. Korhű ruháktól kezdve a modernebb szerelésekig akadt nagyjából minden. Bőr nadrágot választottam, csizmával, fűzős felsővel és katona zubbonnyal. Nem tudtam nem vigyorogni a helyzeten.
- Iván előtti ruhatáram van, ez mégis hogy lehetséges?! -még volt egy kis időm az indulásig, így kalandozni indultam és bekukkantottam még a folyosón levő szobákból párba. Nagyjából hasonlóak voltak, csak kicsit üresebbek. Mint a vendég szoba vs használt háló esetében. De sem Nuada sem Benjen szobáját nem találtam meg. Pedig nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon róluk mit tudok meg, ha belépek a szobájukba. Visszafelé sétáltam a folyosón amikor feltűnt a doktor. 
- Mehetünk?! -kérdezte. Végig néztünk egymáson. Ő is bőrnadrág, katonai bakancs kombót választott, de fent könyökhajlatig feltűrt fehér ing volt rajta. Elnevettem magam. 
- Ezt ha akartuk volna sem hozzuk össze jobban. -csóváltam a fejem, majd hozzá tettem. -Persze, indulhatunk. 

Eddig ismeretlen útvonalon mentünk, végül egy kisebb hangár méretű teremben találtam magam ahol több féle jármű várta, hogy használják.
- Oké, ezzel most megleptél. -ismertem be. 
- Nem is olyan lepukkant koszfészek, mint először hitted?!
- Nem. Vagyis, nem gondoltam, hogy lepukkant koszfészek lenne, csaaaaaak. -most rajta volt a sor, hogy mosolyogva csóválja a fejét. 
- Ha azt mondod van wifi is én nem tudom mit csinálok. 
- Műholdas összeköttetés. -indított és már szeltük is át az erdőt.  Máris másként festett ez az egész. A szánalmas magány erődjéből, menő magány erődje lett. Mit tesz pár kütyü. Az útra figyeltem, hogy később ha szükséges tudjam merre is kell mennem. A bozótosból néha fel-fel bukkant az ezüstös bunda. Úgy fest tegnapi vezetőm, éjszakai takaróm most távolsági testőri pozíciót kapott. Kicsit sajnáltam szegényt, hogy ennyi melót okozok neki, de megnyugtató volt a tudat, hogy védfarkas van a közelben aki csak értem felelős.
Előbb értünk oda, de nem szálltunk ki. Az oldalsó ablakon kémleltem az erdőt, hátha megpillantom az ezüstös bundát, de nyoma sem volt. 
- Te is kaptál saját farkast?! - tettem fel végül a kérdést. 
- Nem. Segítenek, és ellenőriznek, ha úgy van, de csak ennyi. -pillantott ő is abba az irányba. Autó közeledő hangja billentett ki mindkettőnket a merengésből. Sorban érkeztek az ismeretlen kocsik, aztán feltűnt a jól ismert kis autó és végül pár motor zárta a menetet. Cseppet sem feltűnő. Ugyan kérlek. 
Kiszálltam és széles mosollyal tártam szét a két karom. 
- Micsoda díszes kompánia. -vigyorogtam. 
- Te mondtad, hogy mindenkit. -hajolt ki a kocsiból a csapos. A doktor indított, így intettem, hogy kövessenek és visszaszálltam mellé. 
Az oldalsó visszapillantóban a nyakamat néztem. A reggeli véradagnak hála szinte tökéletesen felszívódott a harapás nyoma. A csuklómat már öltözködés közben láttam, így most nyugodtan sóhajtottam. Legalább nem kell magyarázkodnom.
- Feszült vagy. -állapította meg.
- Te nem?!  -mivel nemet intett a fejével válasz gyanánt folytattam. -Épp egy csapat vámpírt viszel oda amit eddig hét pecsétes titokként őriztetek. 
- Ennek így kellett lennie. - ilyen egyszerű a válasz. 
- Apropó, így kellett lennie. Az a bölcső mióta is van meg?! -az aggodalmam kezdett átváltozni dühvé. Azt jobban ismertem és kezeltem, már amikor kellett. 
- Mivel emberek is éltek valaha itt elég rég óta. -kerülte ki a pontos választ, pedig tudtam jól, hogy nem évszázados darabról van szó.

Végül szép sorjában leparkoltak az autók a hangárban és kiszálltak. Egész kis tömeg kerekedett. Tudtam, hogy Archie sok utódot teremtett, de most mégis meglepett.
Missi a nyakamba vetette magát. Nyomában lépdelt Nick. A két fiú csak azért maradt le, mert a gyerekeket is össze kellett szedni. Merion kacagva fogadta a cuppanós puszit amikor a karomba vettem. Alex A hordozóban aludt Royra erősítve. 
- Jó látni titeket. -mosolyogtam Ivánra, majd Missire és végül Nick is kapott egy biccentést. 
- Mi ez a hely?! -pillantottak körbe. 
- Elina. A mester már vár. - csukta be az ajtót a doktor. 
- Igen! -fordultam felé. Hosszasan bámulta a lányom, majd hátat fordított és elindult befele. 
- Elina kisasszony! -Rolf érkezett a csapatból elsőként.
- Később elmondok mindent amit tudok, de most mennünk kell. -pillantottam egyik szempárról a másikra, majd a harmadikra. - Örülök neked Rolf. -biccentettem és elindultam a doktor után. Iván volt az első. Aztán Missi Royyal és a fiúkkal, majd Archie és a családja. A listát Nick zárta, ez meglepett egy cseppet. Később beszélnem kell vele.

Nuada a felszíni fogadó teremben volt. Az emelvényen levő trónszékben ült farkasok társaságában. Ahogy beléptünk két állat is felkapta a fejét, de nem mozdultak, csak várták a döntést barát, vagy ellenség. 
- Mesterem. Archiebald a város ura és vérvonalának tagjai. -mutatta be őket a doktor. 
Archie előre lépett és teátrálisan meghajolt. Szinte hiányzott a tollas kapitányi kalap a kezéből. Most ismét inkább festett kalóznak, mint koboldnak. Bár rabló és remek üzleti érzékkel megáldott csirkefogó egyben. 
- Üdv néked Forrás! Szólítottál és családom eléd járult, hogy együtt küzdjünk meg az előttünk álló veszedelmekkel.  
- Archibald. Noah sokat beszélt rólad. 
- Remélem csak jót, nagyuram! -egyenesedett fel, Nuada pedig vicsorgott kissé.
- A fivérem vére. -fordult figyelme felénk. Missi hátrább lépett egyet, de aztán megállt.
- Iván Daskov, társam és gyermekem apja. -léptem előre Iván kezét fogva,  Meriont a karomon tartva.  Hosszasan nézte Ivánt, végül a lányomra pillantott. 
- Hozd közelebb a gyermeket. - nyújtotta ki felénk a kezét. Ahogy megindultam az ezüst farkas mellettem kocogott, megszimatolta Merion lábát, majd mikor megálltam a lábam mellé ült. 
- Akartad őt, hát védd meg őt! -szóltam hangosan. A falak visszhangot verve adtak nyomatékot szavaimnak. Elnevette magát. 
- Bár te hordtad és szülted meg őt, ez a gyermek jobban hasonlít rám, mint bárki másra a teremben. Az ereje minden képzeletet felül múl. Új világot hozhat el. Csupán az a kérdés, hogy megéri e ezt a pillanatot. Ezért vagytok itt mindnyájan! -állt fel. Hangja nem csak a falakon, de az agyamban is visszhangot vert. -Hódoljatok be nekem ma, hogy a holnap azé a gyermeké lehessen aki vér a véremből és hús a húsomból. Ogmios átkozott vérének feloldozásaként élet és halál feletti diadalmunk jelképe. Csatlakozzatok, vagy a vámpírok ideje véget ér az első igazi szörnyeteg keze által. 
- Hogy mi?! Hát nem ő az első?! Az első vámpír... -néztek össze értetlenül páran. 
- Erie pusztítani akar. -fedte fel magát Ariadné és lépett ki az ismeretlen vámpírok tömegéből. Nuada morgott, Farkasai ugrásra készen megfeszülve álltak a két oldalán. 
- Ariadné.
- Nuada. -mosolygott a nő.
- Legutóbb még mellette álltál.
- A rettegés nagyúr. Ahogyan a kötelékek is. Ám mára egy oldalon állunk ismét. -hosszasan meredtek egymásra, végül a farkasok lenyugodtak a férfi pedig visszaült. 
- Legyen hát. Ideiglenesen megnyitom Észak legnagyobb fészkét a számotokra. Ha leszállt az est összeülünk és megtanácskozzuk a teendőket. Most pedig menjetek. -legyintett. Részéről meg is volt az "Isten hozott." Reméljük nem az ördög visz el minket.

27. A nők tehetnek mindenről

Egész komoly túra kerekedett ebből a kis kiruccanásból. Ahhoz képest, hogy mennyi farkast hallottam és láttam az egyik álmomban, egész élő környezetben haladtunk. Madarak csicseregtek. A bokrok alatt nyulak és apró vadak zörrentek meg, de még rohanó, vagy épp legelésző nagyvadak is akadtak szép számmal. Háborítatlan vadon, de mit keresek én itt?!
Végül a fák ritkulni kezdtek és kiszúrtam egy hatalmas építményt ami felé haladtunk. 
-Nem is tudtam róla, hogy itt kastély is van. -mondtam hangosan, de nem érkezett válasz.

A falak súlyos szürke kövekből épültek századokkal korábban. Mára már nagy részét indák és borostyán nőtt be. Igazi ősi és szellemjárta kastélynak tűnt kívülről. A mai modern világban jövedelmező üzlet lenne megnyitni a világ előtt. Hihetetlen, hogy titokban maradt. Bár az a lény is hihetetlen akit a falak és a mélység rejteget. 
Elővettem a telefonom és meg is lett a válasz. Nuku térerő. Ha itt raboskodik valaki az ég sem talál rá. Ez a párhuzam önkéntelen is a doktor felé terelte a gondolataimat. Vajon itt volt mindvégig és ezért nem találhattam rá?! De mi értelme volt szétszakítani minket, ha egyszer így is úgy is ide kellett keverednem. 
Talán nem is itt volt. Talán ez a hely csak a találkozó miatt került képbe és közben egészen máshol van az igazi székhelye. Okkal nem bukkantak rá sem a vámpírok sem a vadászok eddig.
Valahol a távolban megdörrent az ég. Szuper! 
A végén még itt ragadok és tényleg megkísért minden ami élő és ami holt. 

Végre elértük a fal tövébe, de sehol a fogadó bizottság. A farkas megállt, hátra fordult és csak bámult rám. 
- Most mi van?! -meredtem én is rá. Két kisebb társa jelent meg, körbe szaglászták egymást és végül mindhárman távoztak. A fal tetejét méregettem, hátha meglátom a vár kapitányát, de sehol egy teremtett lélek. Sóhajtva indultam neki, hogy körbejárva keressek egy bejáratot ami nincs zárva. 
Az első próbálkozás egy aprócska fa ajtó volt, látványosan elhagyatottan és nyithatatlanul simult a falba. Tovább haladva végül meglett a főbejárat. A rácsos kapu fel volt húzva és a két szárnyú fa kapu ki volt tárva. Talán sosem zárták. 
Súlyos csend és sivár üresség fogadott a belső udvaron. Egészen hervasztóan hatott rám. Szinte hiányzott az őrség, a nyüzsgő népesség akik egykoron lakhatták ezt a helyet. Apránként mindent visszafoglalt a természet. Tetszett is, meg nem is. Bármennyire is szép, valahogy végtelenül magányos volt minden, bármerre is néztem. 
- Nuada... Doktor... merre vagytok... -sóhajtottam és benyitottam a fő épület ajtaján is. 
A fákják lobogó lángja, az olaj illata és lépteim tompa kopogása visszhangot vert az ódon falak között. 
- Lehet én is inkább a föld alá menekülnék innen. -néztem a vaskos drapériákat, a porlepte szőnyeget ami a terem közepén futott végig.
- Télen sokkal kellemesebb odalent a melegben, az egyszer biztos. -szólalt meg a hang, végre nem csupán a fejemben. 
Ott állt ő pár lépcsőfokkal feljebb, lénye szinte betöltötte a teret. Aranyozott mintás, vörös, hosszú kabátszerűségben ing nélkül, és a megszokott fekete zsinóros nadrágjában, sápatagon és holló feketén. Hiányzott a hosszabb haj amivel álmaimban kísért. Ezen a felismerésen mosolyognom kellett. Határozottan sodródom az őrület felé. 
 
- Találkozhattunk volna ott ahol legutóbb. Kocsival gyorsabb lettem volna. 
- Azt akartam lásd ezt a helyet egészében.
- Szóval akkor most kapok egy tárlatvezetést?! Ez volt az a sürgős dolog?! Mi lesz a halott vámpírral?
-Benjen elment már érte. -fordult sarkon és elindult arra amerről jött. Egy dühös fújtatással követtem. Folyosókon át, termek mellett el, lépcsőkön lefelé. Az egész helyben volt valami különös fordított érzet ahogyan haladtunk a hegy belseje felé.  A kő meleg volt és valahonnan fény is szűrődött be. Egészen szürreális volt az egész. Elakadt a szavam, csak a lépteinket ismételték végtelenítve és felhangosítva a falak.

-Szóval mi a terv?! -kérdeztem meg végül, mert hiába bűvöltem Nuada tarkóját nem szólalt meg magától. 
-Pontosan mivel kapcsolatban? -végre beértünk egy nagy terembe és megállt.
-Halott vámpír, vadászok, élőbb vámpírok, puccs, a fivéred és úgy nagyjából az egész szarkupac kapcsán. 
- Ha itt lesz a test Benjen megfejti, hogy mi volt az a különös illat amit éreztél. -fordult szembe velem. 
- Te is érezted. -bólintás. -Hogyan?!
- Kezdem kissé unni, hogy folyton ismételgetnem kell magam. 
- Szóval mindenre az a válasz, hogy a tiéd lettem és akkor kedvedre császkálsz a fejemben, érzed amit én is. Esetleg ha táplálkozom az is eljut hozzád?! Vagy épp, ha... -nem mondtam ki, hogy ha szeretkezem, mert kezdtem ráébredni, hogy miért is nem vonz egy pár napja Iván jelenléte az ágyban. 
- Ha nagyon rá lennék szorulva elvenném az erőd amiért többet kellene táplálkoznod, de egy szimpla harapás nekem nem lenne elég.
- Persze - persze. Végülis éreztem a leheleteden, hogy vámpírvér táplál mezei emberek helyett. Csupán azt nem értem, hol vannak a vámpírok?! Mi a fészkes fenét keresünk itt ketten, mikor a világ készül eléd járulni a fejedet követelve?!
- Nem csak értem jönnek. A gyermek nagyobb veszélyben van, hisz védtelen. 
- Róla nem tud senki. -morrantam rá. Nem tetszett, hogy szóba hozta, pedig korábban még úgy éreztem el kell hoznom ide. Talán bennem is tombolnak még a hormonok?!
- Ennyire nem lehetsz naív. -lépett a kandalló elé, nekem háttal, így semmit nem tudtam leolvasni róla. 
-Jó, tegyük fel, hogy tudnak róla. De ahogy mondtad, egy védtelen gyermek. Senkire sincs veszéllyel. -mondtam, de nem hittem el én sem. Ha tudnak róla hatalmas veszélyben van és védtelen. Elnevette magát. Visszhangot vert az üres teremben. Hátborzongató érzés volt ahogy berezonált a gerincem a puszta hangjától. 

- Az emberek komoly fegyverrel álltak elő. -lépett a terembe a doktor amikor a nevetés elhalkult és beállt egy pillanatnyi csend. Nuadához ment és egy üvegcsét adott át neki. 
- És a test?! -kérdeztem a nyilvánvalóan hiányzó részletre. Nuada elvette az üvegcsét és megszaglázta. Vicsorogva felmordult.
- Ezt egyedül sosem lettek volna képesek elkészíteni. -határozott mozdulattal a lángok közé hajította.
- Ezek szerint megszerezték valahogyan a másik könyvet. 
- Könyvet?! Milyen könyvet? - indultam közelebb, de a két férfi mit sem törődve velem hosszas néma szemezésre váltott. Biztos voltam benne, hogy a doktor fejében folyik a csevegés és ez nagyon felhúzott. 
-Hé, seggfejek! Minek hívtatok ide, ha most levegőnek néztek?! Nem úgy volt, hogy egy csapatban játszunk?! -csattantam fel, mire mintha csupán most vettek volna észre, felém fordultak. 
- Elina... -a doktor egyenesen a szemembe nézett. Pillantása a régi boldog időket idézte amikor rajongtam érte. De elhagyott, aztán pedig kést szorított a torkomhoz, majd ismét lelépett. Erre gondolva megfeszültem. Érzékelte, mert elkapta a tekintetét rólam és a mesterünkre koncentrált ismét. Nuada mosolya félelmetes volt ebben a pillanatban. 
- Mi ilyen végtelenül vicces?! -sóhajtottam, mert biztos voltam benne, hogy ugyan úgy folytatják a csevegést, hiába érzékelnek. 
- Mennyit mondtál neki?! -kérdezte ő.
- Semmit. Gondoltam ezt a kegyet meghagyom a számodra. Ha már a legutóbb úgy is játszadoztál vele. Hátha a kicsi lány viszonozni akarja a kedvességed. -ezzel sarkon fordult és nemes egyszerűséggel otthagyott minket. Piszok disznó! Kimegy a teremből, de tuti, hogy pásztázza az agyunkat. Vagy legalábbis az enyémet. - Meghagyom ezt a kis időt kettőtöknek! -szólt még vissza.
- Mégis hova a jó büdös... sorozata van, vagy mi?! -puffogtam. Nem értettem, hogy miért hívott ide, ha nem mond semmit és most csak úgy itt hagy vele. Vele, akinek a tekintete annyi mindent ígér amiért régen bármit megadtam volna. De a múlt elmúlt. 
- Noahoz megy. -pillantott az ajtóhoz ahol a forrás távozott. 
- Noah?! A halott vámpír? - bólintás. -Az ő teremtménye volt?!
- Nem egészen. De ha képes kedvelni bárkit is akkor Noah az egyik kedvence volt. 
- Hát ezért volt annyira oda azért, hogy átadhatta az infót a halála előtt. 
- Hű volt a végtelenségig és megbízható. 
- És most halott... Igazán... Végérvényesen... -néztem a lángok táncát. - Mit ér a hűség, ha végül csak elhagy az aki a világot jelentette... -bukott ki belőlem. 
- Elina... -nyúlt felém, de keze az arcomtól alig pár centire megállt a levegőben, majd ökölbe szorultak ujjai és leengedte a kezét. 
- Nem várom, hogy megmagyarázd, vagy kitalálj egy mesét, hogy mennyire fontos voltam. Csupán egy feladatot jelentettem és lássanak csodát, hát itt vagyok. Hívtak és én jöttem, bár őszintén szólva nem értem mit keresek itt. 
- Gyermeked született... -bumm a közepébe.
- Merion a lányom. Ha terveztek vele valamit az ég és a pokol óvjon kettőtöket, mert nem érdekel kin kell átvágnom magam, hogy megvédjem őt!
- Egy a célunk. Nem eshet baja, ahogy neked sem és persze neki sem.
- És ezt mégis miként akarjátok kivitelezni amikor két fronton és készülődik a háború?! 
- Három, de ez részlet kérdés... -mosolyodott el, mire az égbe szaladt a szemöldököm. 
- Három?! 
- Hogy nevezitek őt?! Forrás?! 
- Igen.
- Találó. És mint olyan kissé téves, de mégsem.
- He?! -ennyire futotta. 
- Ő a forrás, de a vámpírok seregét nem ő maga teremtette. A vérvonala, a vérvonalunk egész kurta.
- Tehát van egy másik... -gondolkodtam el. - Ugye nem?! 
- Hollófekete haj, fehér bőr, szerelmes szív. -mosolygott a doktor rám.  - Bár ez a leírás rád is stimmelne, de van egy ősibb asszony. 
- A nő akibe a fiatal fiú szerelmes. - bólintás. - Mi ment félre, hogy a világot ellepte a mifélénk?! 
- Az amit neked megadott az élet. 
- Gyereket akart és teremtett magának.
- Újra és újra... csecsemőtől az aggastyánig. Akit nem falt fel azt átváltoztatta. 
- Csecsemő?! -nyelnem kellett egyet. A gyerek vámpír kérdés is borzalmas gondolat, de csecsemő... Megborzongtam - Őrült ribanc lehet. 
- Így is lehet nevezni. 
-Szóval akkor ha jól értem gyűlöli Nuadát és háború van köztük. Plusz a vadászok, plusz az ide készülő leszármazottak akik azt hiszik, hogy jó helyen kopogtatnak, holott nem is?! 
- Valahogy így.
- Frankó... és nekünk hány emberünk van?! 
- Aki nincs beépülve?! Vagy a szimpatizánsok akik a különböző családokban mozgolódnak?! 
- Hogy mi?! 
- Akadnak szép számmal olyanok, mint a város ura, vagy az amerikai barátod.
- Szóval nem árulod el, hogy a vérvonalunk hány főre rúg? -sejtelmes mosoly volt a jutalmam. Hát a jó öreg doktor nem sokat változott. Még akkor is, ha most egész beszédesnek bizonyult. 
- Szeretném, ha segítenél nekem Noahval. -nem mondja meg, hát maradjon titok. Nem mintha nagy családi vacsikat terveznék tartani a bandának ha egyszer túl leszünk mindenen. Már ha még létezünk ezen a földön mire véget ér.

 Két meglepő dolog fogadott. 
Az egyik egy komoly felszereltségű labor ezen a helyen, a másik pedig Nuada aki a halott vámpír fejénél ácsorgott, de valahol máshol járt. Messze, talán a múltban nosztalgiázott, talán a jövőben épp megbosszulta barátját.
A doktort követve beléptünk a teremben, ők nem zavartatták magukat, én kissé feszengtem. Mintha megzavartam volna egy gyászoló hozzátartozót. Közben el nem tudom képzelni, hogy ez a férfi ennyi időt megélve érezhet még bármi ilyesmit.
- Akkor lássunk neki. -szólt a doktor. Nuada hátrább lépett az asztaltól, de maradt. Csak asszisztálnom kellett, mint rég, bár akkor nem boncoltunk. Pláne nem vámpírt. 

Nuada némán figyelt, a doktor pedig gyorsan és precízen dolgozott.
- A véráramba jutva szépen feldolgozza az érintett szerveket és lényegében belülről emészti el a testet. -mondta ki a végső konklúziót a látottak alapján a doktor. 
- Lebont minket. Micsoda szenvedés... -szörnyülködtem és máris átértékeltem magamban a dolgokat. Nem gyenge vámpír volt ő, csak már a végét járta amikor rájuk bukkantam. Ezért nem akart táplálkozni. -Nincs az a vér ami kitisztítaná a szervezetből... Micsoda fegyver. 
- Eire úgy döntött megsemmisít minket. -mondta ki a doktor, mire Nuada akár egy veszett farkas vicsorítva morgott.
- Átkozott a perc amikor betette lábát az erdőbe. -végtelen gyűlölet áradt a férfi felől. Örök szerelem márpedig nem létezik...
-Kell, hogy legyen ez ellen valami ellenszer! -nyeltem egy nagyot. Nem tudom milyen hosszú a lista amin a nevem szerepelhet, de a tudat, hogy létezik is elborzaszt. 
- Uram?! -mindketten a forrást néztük. Remélve, hogy ő talán szolgálhat valami apró reménnyel. 
- A boszorkány könyvei. Ezek szerint az a szuka nem pusztított el mindet mielőtt porig égette a házat. -tehát a titokzatos nő neve Eire. A szerelem nevében lemészárolták a családját azt megbocsátotta, de a vámpírrá válást már nem... a világra szabadította a vámpírokat és most kész leszámolni velük csak mert épp olyan heppje van. Őrült ribanc, és ezt pont én mondom...

26. Fekete vér

 - Te! –pördültem meg és meredtem Ariadnéra. – Tudtad, tudtad az egészet és nem tettél semmit. –a nő szemében harag tüze lobbant.
- Tudtam. És mindent megtettem, hogy ez ne történhessen meg.
- Elcseszted! –nevettem a képébe. A keze remegett, majd lassú mozdulattal kifűzte a ruhája tetejét, hogy felfedhesse a sebhelyét.
- Azt hiszem megfizettem az árát. –villantotta ki a szétroncsolt kulcscsontját egy pillanatra, majd eltűntetette a szemünk elől.
- Valóban azt hiszed ez elég büntetés?!
- Mit tudsz te erről?! Csak egy töredékét láttad a történetnek. –elfordította a tekintetét rólam.
- Igazat mond. Ahogyan te is valahol. –búgta gondolataimban a mester.
Ariadné riadtan kapta vissza rám a tekintetét.
- El kell menned hozzá! Azt akarja, hogy minél előbb ott legyél. – meg akartam kérdezni, hogy vajon az ő fejében is szólózik e néha, de végül nem tettem, csupán bólintottam.
- Tudom, érzem a hívását. –erre még nagyobbra kerekedett ki a szeme.
- Hogy mi van?! Ez eddig is megvolt? –csatlakozott be Archie is aki a kiütött Missi mellől figyelt minket.
- Nem, de most minden más.
- Hogy-hogy más? –értetlenkedett.
- Nem tudom elmondani, de más. Olyan, mintha összeraktam volna a kirakós darabkáit és végre egyben látom a képet.
- Milyen képet?
- Nem tudom! Érzem, de ez az egész elég megfoghatatlan. –nyögtem fel.
- Ez így elég siralmas válasz. –sóhajtott a csapos.
- Ha már tudom, akkor elmagyarázom. Ígérem! –sóhajtottam én is.
- Ne menj. –nézett rám a nő.
- Menni akarok. –meglepett még engem is, de így volt. Akartam, én magam. Sóvárogtam, hogy végre velük lehessek. A doktorral és a mesterünkkel. Ebben a pillanatban nem létezett semmi más.
- Vele mi lesz? –zökkentett ki Archie. Missi...
- Vigyázzatok rá, kérlek! Ki lesz ütve egy darabig, de ha kap enni utána rendben lesz. –mosolyogtam.
- A farkasom vár már rád. Siess! –suttogása visszhangot vert a koponyám falán és betöltötte az egész agyam. Erre nem volt szebb kifejezésem. Bár ha azt veszem, hogy egy barlangban van, egész találó. 
- Nem hiszem, hogy jó ötlet ez Elina. –méregetett Archie, mire vállat vontam ő meg a fejét csóválta.
- Siess haza! –elmentem a nő mellett és kisétáltam az ajtón. Az otthonomat, mert ezt a házat már jó ideje annak éreztem, vadidegenekre hagyom, hogy találkozzak olyanokkal, akikkel nincs viszonyom. Legalább is már, ha a doktort nézem.

A farkas a ház előtt ült, mintha nem is egy hatalmas dög lenne, hanem csak egy édes kutyus. Nah persze. Ha a szomszédok kiszúrnák talán még rendőrt is hívnának. Gyepmestert azt tuti. Ahogy közeledtem felé felkelt és elindult a park felé, kényelmes kocogó tempóban tartottam lépést. Nem értettem miért kell idegenvezető, hisz jártam már a barlangban. Tudtam jól az utat, sőt akár mehettem volna kocsival is. Az gyorsabb, de hát ez van. Hamar magunk mögött hagytuk a lakott területet és az erdőn átvágva rövidítettük az utat.
A korábbi alkalommal észre sem vettem, de most feltűnt, hogy Nuadahoz vezető utat keresztezi az a kunyhó ahol rég a doktorral éltünk. Ez a gondolat, fájó csomóként ülte meg a gyomromat és nem is hagyott szabadulni a rossz ízétől, hogy mindvégig csak egy eszköz voltam. Bár azt nem értem még most sem, hogy akkor miért nem vitt már el hozzá jóval korábban?! Annyi minden másként alakult volna, ha aznap a barlangba megyünk és nem a városba ahol elszakadtam tőle. Annyira magamba merültem, hogy majd átestem a farkason, mikor az utamat elvágva megállt előttem. Mielőtt megnyikkanhattam volna, hogy mégis mi baja van én is meghallottam a hangokat a közelben.

Két férfi beszél egy harmadikhoz. Közelebb osontam és biztos távolságból néztem végig a jelenetet. A két férfi felváltva verte a harmadikat, néha-néha megszakítva, hogy kérdéseket tegyenek fel.
- Milyen céllal jönnek ide a dögök csapatostul? –semmi válasz.
- Milyen céllal jönnek? –újabb csapások sora.
A harmadik fél egy vámpír volt. Több sebből is fekete folyadék szivárgott belőle vér helyett. A kezem ökölbe szorult. Bár soha életemben nem láttam azt a vámpírt, azonban a két vadászt túl jól ismertem. Az egyik korábban többször is átlőtt a nyílvetőjével. Gondolkodás nélkül kiléptem a nyílt térre.
- Mi a baj fiúk?! Csak nem túl hamar tönkrement a játszó pajti? –villantottam egy bájos mosolyt feléjük.
- Ez a szerencsenapom! –röhögött fel az idősebb, a másik pedig összeszűkült szemmel méregetett, majd megszólalt.
- Hiába jössz, ez itt már dögrováson van! –bökött a vámpír felé, aki csak fél szemét szánta arra, hogy rám nézzen.
- De veletek még játszhatok, nem? –billentettem oldalra a fejem.
- A főnök tuti örülne neki, ha belőle szednénk ki az infót. –lelkendezett vigyori.
- Hallgass! Veszedelmes egy szuka ez. –nem véletlen, hogy legutóbb sem keveredtél közelharcba, tettem hozzá magamban.
- Te elkapod, aztán tele pumpáljuk a szerrel és olyan lesz, mint a kezes bárány. –fröcsögött az első, meglátszik nem ő a páros esze. De vajon milyen szerre gondol? Az a fekete izé lehet?!
- Gyertek fiúk, ne várjuk meg, míg lemegy a nap! –álltam be egy kisebb terpeszbe és vártam, hogy nekem ugorjanak. Ha mázlim van, nincs náluk távolsági fegyver. Vigyori felém lökte a másikat. Naná, hogy nem ő jön elsőnek. Ahhoz túl beszari.
A tag egy kisebb bökőt kapott elő a derekára erősített tokból. Lehetne vele még akár bálnát is filézni, vagy épp fát vágni, már ha valaki arra vetemedne. Egyik tenyeréből a másikba pöccintette, mintha csak valami apró bicska lenne és nem egy jatagán.
- Élvezettel fogom felnyitni a mellkasod, hogy kitéphessem a szíved. –csillant fel a szadizmus sajátos fénye a szemében.
- És azt a tisztás másik végéből tervezed? –cukkoltam. Ki is billent a sodrából, mert marokra kapta a bökőt és közelebb araszolt.
- „Hol késlekedsz?!” –suttogott a fejemben Nuada.
- Épp feltartanak, de mindjárt ott leszek. –válaszoltam morogva és félhangosan. Ezzel totál összezavartam az ellenfelemet. Bezzeg a másik az csak röhögött.
- Nézd már, meggajdultál anyukám? –erre már a társa is elhúzta a száját. Mondhatni kár volt, mert a mosolya inkább vicsor volt. Nem egy színpatikus fajta. Mit mondhattam volna erre az intelligens kérdésre? Pontosan! Így inkább csak vállat vontam.

A férfi közelebb araszolt, majd hirtelen kirobbanva felém vetette magát. Karját becélozva taszítottam tovább, ahogy félreugrottam előre. A lendületének hála berontott a bozótosba és fának ütközött.
- Ez igen. –vigyorogtam.
Hirtelen a hátam mögött felnyüszített a vámpír, épp megpróbált felállni, de a vadászok egy-egy tőrrel a földhöz szegezték a vádlijánál fogva.
Ha épségben lenne, akkor meg sem kottyanna neki, tehát elég cefetül elintézhették, vagy egy gyengécske vérszívó.

Míg rájuk figyeltem a kis bikuci kimászott a bokrok közül és felém hajított egy hosszú ág darabot. Egy pillanatra elkerekedett a szemem, de sikerült reflexből elkapnom az ágat és párszor megpörgetve lefékeznem.
- A picsába! –jött az őszinte reakció.
- Torro-torro ökröcskén! –a csípőm körül forgattam meg párszor az újdonsült lándzsámat, majd várakozóan álltam ismét.
- Azt hitted eltalálod azzal a szarral?! –hőbörgött a társa, majd a vámpírt hátrahagyva előkapott ő is egy kisebb kést.
- Két kis malac sétál az utcán… vajon melyik vérzik ki előbb? –villantottam egy szemfogas mosolyt és úgy húzódtam, hogy háromszög alakuljon ki közöttünk. Így mindkettőt láttam egyszerre. Ők összenéztek és máris elérte mindkettőt a győzelmi láz. Ennyit a pasikról és a hím soviniszta hozzáállásról. Bár nekem épp kapóra jött.
Az új táncpartnerem lendült előbb támadásba. Penge fával csattant, ahogy hárítottam a támadását. Máris érkezett a társ, épp csak el tudtam ugrani előle. Megpróbáltak maguk közé szorítani, de persze nem hagytam magam. Az ág hosszának hála nem jutottak közelebb és lassan megcsillant az első izzadtságcsepp bikuci homlokán.
A vámpír hírtelen ismét kínkeserves hangot hallatott, majd túlságosan is elhallgatott.
- Egynek már annyi. –vigyorgott mindkét vadász fölényesen.
- Add át magad nekem Elina. –suttogott bele a fejembe a vámpír én pedig nem ellenkeztem. Kivételesen.
Az ág darab tapintása hirtelen csiszolt rúddá vált. Mintha valóságos lándzsa pihent volna meg a kezemben, nem pedig egy élettelen fadarab.
A két vadász azt hitte, hogy nem figyelek, mert nem nagyon reagáltam rájuk, míg csak közelebb nem értek, hogy aztán egy villámgyors szúrással át nem szúrtam az egyik vállát. Nem a saját lendületem vitt, és még csak nem is a saját célzó képességem vagy reflexem.
A lándzsát elengedve felszabadult kezem a másik torka felé kapott és fémes illat töltötte meg a levegőt, ahogy kitéptem a torkát. Mindketten a földre zuhantak. Bikuci nyöszörgött és szitkozódva meredt rám. Társa elnyílt ajkakkal, csodálkozó tekintettel meredt a halál semmijébe.

- Mond meg Bareknek és a többinek, hogy a vég hamarosan eljön értük! Aki az enyéimet írtja annak szörnyű lesz a sorsa. –ajkaim eszelős mosolyra húzódtak, szememből a bizonyosság csillogott, hogy ha kell, saját karomat merítem az összes ilyen testbe, hogy kitéphessem a forrón lüktető szívüket.
- Te őrült vagy! –köpött felém a hős vámpírvadász, mire cipőm talpának kellemes helyet taposva léptem ágyékába, hogy a könnyei patakokban csorogjanak és izzadjon le úgy istenesen.
- Undorító a bűzöd és a rettegésed. A véred pedig még annál is gusztustalanabb! –rántottam ki a vállából az alkalmi lándzsámat, majd a még mindig szorongatott húsdarabot a kezébe dobtam.
- És most takarodj, vagy meggondolom magam! –hagytam ott és a vámpírhoz lépdeltem, közben a halott vadászt a karjánál fogva húztam magam után. Ő érezte és pedig tudtam jól, hogy túl gyáva alak már egyedül ahhoz, hogy újfent támadjon. Így nem is foglalkoztam vele.

- Uram… -lázas tekintettel nézett rám a haldokló vámpír. Szájából, orrából és füléből fekete vér szivárgott.
- Mit tettek veled? –borzadtam el.
- Téged…Téged kerestelek, hogy elmondhassam, az új kor urai veszélyesnek kiáltottak ki. El… el akarnak… pusztítani.
- Halott vér, de még dübörög benne az élet melege. –tartottam oda a vadász, bugyborgó vérével áztatott nyakát.
- Nem. –mosolygott rám. - Azért éltem, hogy szolgálhassalak uram. Boldogan halok meg, hogy átadhattam az utolsó üzenetet…Mestereeeehm… -és ezzel elszállt belőle minden, ami valaha azzá tette, ami volt. A gyermekemmé…
- Álljunk meg egy pillanatra! –csattantam fel.
- Jöjj Elina, ne késlekedj. –Nuada hangja csepegett a fájdalomtól.
- Ismerted őt?! –borzadtam el. - Ismerted és magára akartad hagyni te szemét. –remegtem a méregtől, hisz ha rajta múlik, hagyta volna, hogy tovább kínozzák ezt a szerencsétlent.

Felálltam, ökölbe szorítottam a kezem, ha most itt lenne, isteneset behúztam volna neki, de pont ekkor kocogott mellém a farkas és unszolt tovább. - Te sem segítettél volna ám! –meredtem rá a bundásra, mire csak prüszkölt egyet és elindult.
- Neki az a dolga, hogy elhozzon hozzám.
- Rohadj meg! Hát ennyit érnek neked a leszármazottaid?! A doktor is, vagy én... akár én is lehetnék most az a halott vámpír.
- Elina.
- Nem! Mi a franc, olyan fontos neked, hogy hagytad volna az egyik ivadékodat csak úgy a vámpírvadászok kezén? –üvöltöttem, de semmi válasz. Hogy a süly essen belé.
- Nem az ivadékom. –jött végül a kegyes reakció, mikor már ismét a farkas nyomában loholtam. Nem volt hangulatom tovább cseverészni, így nem reagáltam semmit, csak futottam.
A futás jó, elveszi a haragot egy idő után. Már nem akarok annyira menni, de mégis megteszem. Ideges vagyok rá, de nem teszek úgy se semmit. Megölni nem fogom, a verés meg hol számítana bármit is?! Szerencsétlen flótáson már úgy sem segítene.
Ahogy mondta boldogan halt meg, mert átadta urának az utolsó üzenetét.
- Stop! –torpantam meg hírtelen. - Hogy a francba jött rá, hogy rám van kapcsolva a pasi?! Mégis mi a nyavalya, hisz végül is nem azt mondta, hogy „hé add már át az üzit, mert én feldobom a halhatatlan pacskert”, hanem úgy beszélt, mintha Nuada lett volna személyesen jelen. Mi a hétrét görnyedt istennyila folyik itt?! –persze válasz az a nagy semmi volt újfent. Kezd egyre frusztrálóbb lenni, hogy csak szivatni csekkol be az agyamba. Bezzeg, ha segítség kellene, akkor kocogjak már el hozzá, mert a telefon, meg az email épp derogál egy földalatti barlangban. Vajon van ott egyáltalán térerő?! Azt hiszem, megtudom amint becsekkolok nála.

Hamar ismeretlen területre tévedtünk át és ott bizony tényleg jól jött, hogy el ne vesszek a gaztenger és a vadon közepén, mert semmi ösvény, semmi tábla, csak pár farkas nyom jelezte, hogy itt azért jár a nép, még ha épp négy lábon is.
A meredek már ismerős volt, bár gondolom, ismerősebb lenne alatta, mint a tetején kaptatni felfele, de aztán felcsendült a mára már ismerős hangokból álló vonyító kórus.

A farkasok ismerősként köszöntenek a területükön.